Hajdú B. István Orbán Viktor segítségét kérte

Hajdú B. István Orbán Viktor segítségét kérte a magyar foci egyik legnagyobb konfliktusának megoldásához

Ország

Az M4 Sport podcastjének legújabb adásában Orbán Viktor miniszterelnök, Hajdú B. István kommentátor és Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője elemezte a magyar futball helyzetét: a magyar–ír vb-selejtezőtől kezdve az utánpótlás gondjaiig számos témát érintettek. A műsor házigazdája Petrovics-Mérei Andrea volt.

Ezt rontották el a focisták

Orbán Viktor a meccs utáni csalódottságról beszélt, Bognár György pedig arra figyelmeztetett, hogy nem szabad „fejvadászatot” indítani, hanem higgadtan kell értékelni az elmúlt időszakot. Hajdú B. István felidézte, hogy a magyar válogatott utoljára 1997-ben játszott vb-pótselejtezőt, és szerinte az írek „hitre kapva” tudták megfordítani a találkozót.

A stúdióban egyetértés volt abban, hogy az ír győztes gól előtt több hibát is elkövetett a magyar csapat.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: „minden osztályban tanítják, még az ifiben is, hogy egy kapu elé beívelt labdát hogyan kell semlegesíteni”, míg Bognár György a csapat túlzott passzivitását emelte ki: „A legjobb védekezés, ha a labda a másik térfélen van. Nem is próbáltuk meg kihozni a labdát, hanem megpróbáltuk kihúzni.”

Ki lesz a következő kapitány?

Marco Rossi jövőjéről Orbán Viktor nem akart véleményt mondani, de jelezte: „a legjobb edző a magyar edző – ha van”.
Bognár György szerint a magyar szakemberek nincsenek a külföldiek alatt, csupán kevesebb türelmet kapnak.

Szóba került az akadémiai rendszer is: Bognár úgy látja, kevés a technikailag képzett játékos, Orbán pedig megjegyezte, hogy ideális esetben nem lenne szükség állami akadémiahálózatra, mert a kluboknak kellene működtetniük — ha lenne elegendő tőkéjük.

A beszélgetés érintette az NB I létszámbővítésének lehetőségét és a futballirányítás jövőjét is. Orbán szerint a következő tíz–tizenöt év kulcskérdése, hogy szövetségi rendszerben vagy klubalapú modellben érdemes működtetni a magyar labdarúgást.

Bognár–Kubatov vita: segítsen, miniszterelnök úr

Előkerült a Kubatov Gábor (Ferencváros-elnök, Fidesz-alelnök) és Bognár György közti konfliktus is. Bognár hangsúlyozta, hogy nem ő kezdte a vitát, hanem Kubatov „kezdett olyan magyarázkodásba, amiből nem tudott kikecmeregni”.

Hajdú B. István szerint ebben Orbán Viktor tudna segíteni — „ha valaki, akkor ő” – fogalmazott.

A miniszterelnök azonban visszautasította a közvetítés lehetőségét, mondván: egyrészt „hogy jön ő ahhoz” (és a Csányi–Kubatov vitába sem kíván beleszólni), másrészt szerinte nem felülről kell az ilyesmit kikényszeríteni. Úgy véli, belefér, hogy néha kialakulnak hasonló konfliktusok, mert „ezek nélkül nincs szenvedély”.