A közoktatást átalakító javaslat ellen szerveztek újabb megmozdulást Orbán Viktor munkahelyéhez, a Karmelita kolostorhoz diák- és tanárszervezetek.
A tüntetők egy része háromnegyed 8 környékén áttörte a kolostor elé vont kordont és dulakokodni kezdtek a rendőrökkel.
Kétszer is bevetettek könnygázt a rendőrök, több diákon gázmaszk van, „Mocskos Fidesz” – skandálják a tüntetők. A diákok több kordont is kivettek a helyéről, és ledobták őket a földre, a rendőrök próbálják visszaverni a tüntetőket – számolt be a Telex. A portál tudósítása szerint legalább két embert a rendőrök rángattak be a kerítés mögé, hátul rendőrségi kisbuszok állnak.
A könnygáz bevetése után Hadházy Ákos és néhány aktivista – a további erőszakot megelőzendő – leültek a rendőrsorfal elé.
A hatalom teljesen elvesztette az eszét! A rendőrség szándékosan eszkalálta a helyzetet, amikor nem engedte be a tüntető diákokat a Szent György térre, aztán jött a gyermekvédelmi könnygáz! A törvénytelen kordon tehát fontosabb mindennél, a fiatalok testi épségénél is!
A tüntetők megértették, hogy a Színház utcai kerítés milyen fontos szimbólum. Semmi nem szimbolizálja jobban a rendszer aljasságát, mint az, ahogy minden erővel ragaszkodnak ehhez. Most azt kell megérteni, hogy ha ma nem sikerült lebontani a kordont (és ezt az aljas rendszert), akkor újra neki kell veselkedni, csak legközelebb egy kicsit többen. Mert feladni nem szabad! A jövőnk és a szabadságunk a tét!
– osztotta meg tapasztalatait a független képviselő.
Múlt hétfőn szintén könnygázzal oszlattak a rendőrök:
Nagy balhé van a Karmelitánál: könnygázzal fújták le a rendőrök a tanár-diák tüntetés résztvevőit





