2026. január 15-én kerül a magyar mozikba a Romzsa Tódor című életrajzi film, amely a 20. századi keresztényüldözés egyik legismertebb magyar mártírjának életét és vértanúságát mutatja be. A Color együttesből is sokak által ismert és kedvelt Bokor Attila rendezése nem csupán történelmi feldolgozás, hanem az emberi méltóság, az igazság melletti kiállás és a hit erejének érzékeny példázata is.
A sárándi születésű Bokor Attila a Debreceni Napnak ismertette, egy több mint húsz éve érlelődő történetből született meg a film, amelynek bemutatóját december közepén tartották az Arénában, és azóta is erős érzelmi reakciókat vált ki a nézőkből.
A történet gyökerei egészen 2000-ig nyúlnak vissza, amikor Bokor Attila televíziós főszerkesztőként dolgozott. Egy kollégája vetette fel akkor egy dokumentumfilm témáját egy kárpátaljai vértanú, Romzsa Tódor történetéről. A történet azonnal mély benyomást tett rá — részben személyes vallási kötődése miatt, részben azért, mert univerzális, Jézus-történetként élte meg: egy ember sorsaként, aki a hitéért és az igazságért nem hajlandó engedni, még az élete árán sem.
Ahogy a rendező fogalmazott, a film nem pusztán egyházi vagy vallási alkotás, hanem az igazsághoz való ragaszkodásról, a hitről és az emberi tartásról szól — olyan helyzetekről, amelyek a hétköznapi életben is újra és újra megjelennek.
A történet feldolgozásának formája hosszú érési folyamat eredménye volt. Bokor Attila végül arra jutott, hogy istenről és a hitről elsősorban nem szavakkal, hanem zenével és képekkel lehet hitelesen beszélni. A szöveg ebben az elképzelésben nem magyaráz, hanem megerősít — keretet ad a képi és zenei világnak.
Az alkotócsapat összeállításában is ez a szemlélet dominált. A zeneszerző, Pejtsik Péter, az operatőr, Máthé Tibor, valamint a stáb nagy része nem vallásos háttérből érkezett, mégis olyan érzékenységgel és alázattal közelítettek a témához, amely a rendező szerint nélkülözhetetlen volt a film lelkületének megszületéséhez.
A forgatókönyv alapját Puskás László Romzsa Tódor vértanúságáról szóló könyve adta, de az alkotók széles körű kutatómunkát végeztek, könyvekből, archív anyagokból és internetes forrásokból egyaránt. Maga a forgatókönyv három hónap alatt készült el, és célja nem csupán a történet elmesélése, hanem annak belső tartalmának, erkölcsi súlyának közvetítése volt.
A film megvalósítása hosszú ideig váratott magára, elsősorban finanszírozási okok miatt. A magyar filmgyártás helyzete sokáig nem tette lehetővé egy ilyen témájú alkotás létrejöttét, a lehetőség végül csak most nyílt meg — szerény költségvetéssel. Ez azonban tudatos alkotói iránnyá vált: a film kamarajellegű lett, amelyben a hangsúly nem a látványon, hanem az emberi kapcsolatokon, belső vívódásokon és érzelmi viszonyokon van.
A főszerepre Bokor Attila olyan színészt keresett, aki addig nem volt széles körben ismert. Dér Zsolt kiválasztása egyetlen személyes találkozás után eldőlt — a rendező szerint személyiségében volt valami nehezen megfogható belső feszültség és jelenlét, ami alkalmassá tette a szerepre. A színész hónapokon át készült, beszélgetett, kutatott, figyelt, hogy hitelesen tudja megformálni a karaktert.
A bemutató után a közönség reakciói visszaigazolták az alkotók szándékát. Sok vetítésen csendes, megrendült figyelem, majd álló taps követte a filmet. Bokor Attila szerint ez a visszajelzés mindennél fontosabb: azt mutatja, hogy a történet nemcsak eljut a nézőkhöz, hanem belül is megszólítja őket.
Jelenleg országos vetítéssorozat zajlik, elsősorban közösségi alapon, személyes ajánlások révén terjed a film híre. A rendező szerint nem a reklámkampány, hanem a nézők egymás közötti ajánlása az, ami igazán életben tud tartani egy ilyen típusú alkotást.
A jövőt illetően Bokor Attila nem kizárólag vallási témákban gondolkodik. Mint mondta, olyan filmeket szeretne készíteni, amelyek az emberi kapcsolatokról, a szeretetről és a hétköznapi viszonyrendszerek fontosságáról szólnak egy értékválságos világban. Felmerült egy újabb film lehetősége is a Color együttes történetéről — egy nemzedék zenei és lelki világának feldolgozásaként.
Ahogy fogalmazott: számára a film nem pusztán szakma, hanem küldetés — lehetőség arra, hogy történeteken keresztül valami fontosat mondjon az emberről, az igazságról és arról, ami megtart bennünket.
