A böszörményi idősek már megnyugodhatnak: összefogott értük a kormány és az egyház

Az egyházak és az állam a maguk döntéshozatali rendjében, de együttműködve segítik az idős embereket – mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Hajdúböszörményben, a Szent István idősotthon átadásán.

Főnix Lakásprgram Debrecen

230 ezer forintra nőtt a lakbérek átlaga Debrecenben

A megelőző hónapok csökkenését követően 2024 decemberében országosan 1,3, Budapesten 1,0 százalékkal nőttek a kínálati lakbérek az előző hónaphoz képest. Az előző év azonos időszakához viszonyítva országosan 9,3, Budapesten 9,6 százalékkal voltak magasabbak a decemberi lakbérek – derül ki a KSH-ingatlan.com szerdán megjelent lakbérindexéből.

Papp László, Kósa Lajos és Orbán Viktor

“18 milliárd forintot vett el Orbán a debreceniektől” – Varga Zoltán szerint az Orbán-klán és a kínai akkugyárak mocskos bizniszét segítik

Előszeretettel sugallja a kormány, és a kormánypártok képviselői, hogy Debrecen a Fidesz őrvárosa, kiemelt fontosságú számukra. Lázár János Debrecent egyenesen alternatív fővárosnak nevezi – hangzott el Varga Zoltán DK-s országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz “bezzegvárosa” szerintük Debrecen, ahol irdatlan mennyiségű forrást biztosít a kormány a fejlesztésekre.