A kerékpárosokat figyelmeztetik Debrecenben
Az elmúlt időszakban több lakossági bejelentés is érkezett a rendőrséghez azzal kapcsolatban, hogy Debrecenben, a Csemete utcán a kerékpárosok a járdát használják a túloldalon lévő kerékpárút helyett.
Debreceni és hajdú-bihari hírek, történések. Albérletek, kiadó és eladó házak, lakások.
Az elmúlt időszakban több lakossági bejelentés is érkezett a rendőrséghez azzal kapcsolatban, hogy Debrecenben, a Csemete utcán a kerékpárosok a járdát használják a túloldalon lévő kerékpárút helyett.
A Magyar Természettudományi Múzeum debreceni Kiállítóépületének tervezésére tavaly szeptemberben írt ki pályázatot a Debreceni Infrastruktúrafejlesztő Kft. A közelmúltban napvilágot látott, hogy a pályázatot a BIG – BJARKE INGELS GROUP A/S és a Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. nyerte. Berner Zsolt főigazgatóval az ünnepélyes eredményhirdetés alkalmával beszélgettünk, fenntarthatóságról, jegyárakról, de még arról is, hogy ki […]
Február 7-én, az MTK elleni idegenbeli győzelem után posztolt utoljára Debrecen polgármestere Loki-meccsről – már ami a focistákat illeti, mert a kézis lányoknak szerencsére jobban fut a szekér.
Debrecen24 – „Aludj máskor!” címmel 2022-ben rendeztek először 24 órás vetélkedőt középiskolás korú fiatalok számára Debrecenben. Az újabb megmérettetés 12 csapatos döntője 2025. április 11-én, a város napján lesz.
Szomorú hírt osztott meg közösségi oldalán a debreceni Csokonai Nemzeti Színház: Miske László, a színház művésze életének 90. évében elhunyt.
Debreceni családi házban és társasházban keletkezett tűz tegnap. A lánglovagoknak szabadtéri tüzeket is oltaniuk kellett – derül ki a katasztrófavédelem közleményéből.
A MÁV-csoport március 30-tól október 25-ig ismét elindítja népszerű, hétvégi Tokajbusz-járatait, amelyek csatlakozást biztosítanak a Miskolc-Budapest és a Nyíregyháza-Debrecen viszonylatokban közlekedő vonatokhoz is – közölte a közlekedési társaság pénteken a honlapján.
Airsoft pisztollyal lőtt egyik diáktársára egy tanuló egy debreceni általános iskolában a múlt héten – tudta meg az RTL Híradó.
A hétvégén is folytatódik a változékony, gyakran csapadékos idő. A szél élénk, olykor erős lesz, a hőmérséklet csúcsértéke pedig szombaton 9 és 16, vasárnap 12 és 17 Celsius-fok között várható – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
A vasárnap hajnali óraátállítás néhány belföldi és nemzetközi vonat, helyi és helyközi buszjárat menetrendjét érinti – közölte a Mávinform pénteken a közlekedési társaság honlapján.