A tartós csapadékhiány és az augusztus elején elrendelt vízkorlátozás ellenére is folyamatosan gondoskodnak Debrecen közterületi növényzetének vízellátásáról – közölte a Debreceni Polgármesteri Hivatal.
Fotó: Papp László fideszes polgármester “fát ültet” Kismacson 2023 októberében
Azt írták, a szakemberek folyamatosan figyelemmel kísérik és értékelik a közterületi növényzet állapotát. A tartósan száraz időjárás miatt a települési zöldvagyon megőrzése érdekében a Debreceni Vízmű Zrt.-vel közösen alternatív megoldást dolgoztak ki.
Emlékeztettek, Debrecen polgármestere a Debreceni Vízmű Zrt. szakmai javaslatára augusztus 3-án visszavonásig I. fokozatú vízkorlátozást rendelt el. Ennek értelmében 6 és 22 óra között többek között tilos a közparkok és a házi kertek tömlős locsolása, valamint az automata öntözőberendezések működtetése is.
A közlemény szerint a város parkfenntartási munkálatait ennek megfelelően végzik, miközben a közterületi növényzet locsolására nem ivóvíz minőségű, ugyanakkor öntözésre alkalmas úgynevezett technológiai vizet biztosít a Vízmű.
A “technológiai vizet” a Debreceni Vízmű telepeiről a parkfenntartási vállalkozók szivattyúkkal tartálykocsikba töltik, majd tömlők segítségével juttatják ki a növényekhez. Így a közterületek növényzetének kézi locsolása időbeli korlátozás nélkül végezhető, a növények vízigényéhez igazodva. A fás szárú növények tövéhez napközben is juttatható öntözővíz.
A városvezetés hangsúlyozta: a technológiai víz öntözési célú felhasználása nem csökkenti a város rendelkezésére álló ivóvízkészletet, így nem veszélyezteti az ivóvízellátást, és nem érinti hátrányosan a vízkorlátozás alapvető célját.
Közölték, a megoldással a város a közterületi növényállomány vízellátását is fenn tudja tartani a tartósan aszályos, hőséggel terhelt időszakban, hozzájárulva ahhoz, hogy Debrecen zöldfelületei továbbra is élhető környezetet biztosítsanak a városlakóknak.