Monostorpályi korábbi polgármestere

Ezért nem támogatja a fideszes Vitányi Istvánt Monostorpályi korábbi polgármestere

Helyi hírek

Megszólalt a közelgő választások kapcsán Szabó József, aki 2010-től 2024-ig Monostorpályi polgármestere volt. Az egykori településvezető saját tapasztalataira hivatkozva indokolta, miért nem támogatja sem a kormánypártokat, sem a térség újrázni szándékozó fideszes országgyűlési képviselőjét, Vitányi Istvánt.

Szabó József a bejegyzésben hangsúlyozza, korábban nem mondhatta el nyilvánosan a véleményét.

“Polgármesterként nem mondhattam el a tapasztalataimat a rendszerrel és az abban tevékenykedőkről, mert akkor a településünktől még több forrást vesznek el! Most, hogy közeleg a parlamenti választás, többőtök kérésének teszek eleget ezzel a poszttal. Kérek mindenkit, a leírtakkal ne kezdjünk el vitatkozni, mert saját tapasztalat, még ha lesz is olyan akinek ez hihetetlennek fog tűnni!”

A kormánypártok elutasítását több, országos ügyre hivatkozva indokolja.

“Miért nem szavazok listán a kormánypártokra? Ezt gondolom nem kell magyarázni! Aki figyelmesen olvassa, hallgatja a nem kormány propagandát, az tisztában van az ország gazdasági helyzetével, a Szőlő utcával, a Magyar Nemzeti Bankból eltűnt százmilliárdokkal, a mindenféle titkosszolgálati visszaélésekkel stb., nem sorolom. Ezek közül ha csak a Szőlő utcai ügy és a pedofilok mentegetése lenne, már akkor sem tudna egy igaz keresztény ember rájuk szavazni! Ráadásul én nem is vagyok hívő, de nekem sem megy!”

Vitányi István átadta a felújított ravatalozót Nagyrábén

A térség országgyűlési képviselőjével kapcsolatban személyes tapasztalatokra hivatkozik.

“Miért nem szavazok dr. Vitányi Istvánra? Egyrészt azért, mert az előbb említetteknek ő is tevékeny, vagy hallgatólagos támogatója volt!”

A volt polgármester több konkrét esetet is felsorol, amelyek szerinte hátrányosan érintették a települést.

“Polgármesterként volt, hogy 366 napra!!! adott lehetőséget személyes találkozásra.”

“Az alpolgármester javaslatára, aki éppen akkor nem volt jóban az egyik helyi egyesület vezetőjével, nem támogatták az egyesület által beadott pályázatokat.”

“Amikor jeleztem, hogy a jövőben nem kívánom a párttársát alpolgármesternek jelölni, mert két köztisztviselő is panaszkodott a velük szembeni viselkedésére, akkor közölte, hogy az illetőnek alpolgármesternek kell lenni, a pénzét meg kell kapnia és akkor nem lesz gond a támogatásokkal.”

Azt is állítja, hogy a döntések következményei konkrét fejlesztések elmaradásában is megmutatkoztak.

“Már elnyert támogatásokat vontak vissza, ezért nem tudtuk megcsinálni a 250 milliós útépítést /Rákóczi és Hajnal utcák/, a 150 milliós energetikai korszerűsítést /Hivatal, Családsegítő, Sportpálya, Gondozási Központ/ stb.”

Egy másik ügyben egy ipari park fejlesztése hiúsult meg.

“Az ipari park pályázatunkra előbb beígért 350 millió forint támogatást. Megkérdezte, hogy van-e már kivitelezőnk és műszaki ellenőrünk? Jeleztem, hogy nyílt közbeszerzés lesz, aki a legjobb ajánlatot adja, azzal kötünk szerződést. Ezután a támogatásunkat előbb csökkentette 250 millióra, majd 215 millióra és a covid idején, amikor azt hittem, hogy valamilyen segítség miatt telefonál, csak azért hívott, hogy a pályázatunk megvalósításához ne is kérjünk kiegészítő támogatást, mert úgy sem fogunk kapni!”

Szabó József bejegyzése szerint a település hosszabb ideje nem jutott fejlesztési forrásokhoz.

“Monostorpályi 2010 óta belterületi útépítésre 0, azaz nulla forint támogatást kapott!!!”

A korábbi polgármester összegzésében úgy fogalmaz, hogy ezek a tapasztalatok meghatározzák az álláspontját.

“Ez csak néhány olyan ügy, ami sajnos felülír minden más esetleges pozitív esetet! Ha valakik szándékosan Monostorpályi ellen tesznek, azt jóérzésű, igaz monostori soha, semmiben nem tudja támogatni!”

Majd így vázolja a jövőt:

“Én nem tudom, hogy mi lesz a választás eredménye! Ha marad minden, akkor a fejlesztési pénzeket az unióból el lehet felejteni! A zsarolás, vagy szebben mondva vétó már nem lesz opció! Bármilyen fejlesztési pénzt a mi adónkból és drágán finanszírozható külföldi, leginkább orosz és kínai hitelből lehet majd megoldani!”

Zárásként így összegez: “Kutyából nem lesz szalonna!”