Felföldi József debreceni milliárdos

“Nem sz.runk oda, ahonnan enni kapunk?” – Felföldi József a 13. havi nyugdíj elfogadásáról elmélkedett

Helyi hírek

Felföldi József debreceni vállalkozó Facebook-bejegyzésben bírálta azt a szerinte széles körben elterjedt gondolkodást, amely az állami támogatások elfogadását politikai hűséghez köti.

A debreceni milliárdos egy videóra reagált, amelyben egy nő arról beszélt: nem érti azokat a nyugdíjasokat és családokat, akik élnek a különböző juttatásokkal – például a 13. havi nyugdíjjal, a CSOK-kal vagy a babaváró hitellel –, mégis más politikai erőkre szavaznak.

Felföldi szerint ez a szemlélet egy régi mondás félreértelmezésén alapul: “Nem sz.runk oda, ahonnan enni kapunk.” Úgy látja, a politika ezt a gondolatot mára kifordította, és azt sugallja, hogy aki támogatást kap, annak nincs joga kritikát megfogalmazni.

“Ez nem a politikusok pénze”

A bejegyzésben hangsúlyozza: az állami juttatások nem a politikusok saját forrásaiból származnak.

“Ez mind az állam pénze” – írja, hozzátéve, hogy ezek a források az adófizetők befizetéseiből, illetve részben hitelekből állnak össze, amelyeket végső soron a társadalom fizet vissza.

Szerinte ezért a támogatások nem tekinthetők ajándéknak vagy politikai kegynek, hanem egy társadalmi megállapodás részét képezik.



Felföldi József: a választás már eldőlt

“Na, és kire szavazzunk?” – mostanában egészen sokszor megkaptam ezt a kérdést egy-egy közeli barátokkal, ismerősökkel folytatott beszélgetésben.

“A választó nem tartozik a politikusnak”

Felföldi úgy fogalmaz: a probléma ott kezdődik, amikor a támogatásokat lojalitási elvárássá alakítják.

“Mintha minden juttatás mellé járna egy láthatatlan szerződés: kaptál valamit, most már tartozol” – írja. Ezzel szemben szerinte egy demokráciában épp fordított a viszony: a politikus tartozik elszámolással a választópolgár felé.

Hozzáteszi: egy-egy pozitív intézkedés nem zárja ki a kritika jogát, a választók egyszerre értékelhetnek bizonyos lépéseket, miközben más területeken bírálhatják a kormányt.

“A választás nem köszönetnyilvánítás”

A vállalkozó szerint a választások lényege nem a hála kifejezése.

“A választás nem egy köszönetnyilvánítás” – fogalmaz, kiemelve: a döntés arról szól, hogy a választók kire bízzák az ország és a közpénzek kezelését.

Szerinte az, hogy valaki él egy támogatással, nem jelenti azt, hogy politikai értelemben elköteleződött volna.

“Attól, hogy valaki elfogadja azt, ami jár neki, még nem válik politikai adóssá” – zárja gondolatait.

Kövesd a Facebookon a Debreceni Napot, és nem maradsz le a friss helyi, országos és egyéb hírekről >>

A legfrissebb hírekért kövess minket a Debreceni Nap Google News oldalán is!  

Interjúink:



Ki valójában Felföldi József? Interjú Debrecen egyik legismertebb milliárdosával

Mi hajtja még előre ezt az embert? Mi a véleménye az élet nagy dolgairól? Mindenre kíváncsiak voltunk, így hát ellátogattunk hozzá.



“A Fideszben csalódtam, de Papp László mellett kitartok.” Interjú Felföldi Józseffel

Bejegyzései időnként megosztják követőinek véleményét, gyakran kap hideget és meleget is, de a posztjaira érkező több ezer reakció jelzi: nagyon is számít a véleménye.

Kapcsolódó:

Felföldi József: Rohad a narancs

Felföldi József: “Kedves honfitársaim! Rohad a narancs!”