Megállíthatatlan az összefogás a 14 éves Elizabet gyógyulásáért

Helyi hírek

Mindössze két hét van hátra Kovács Ádám első 50  kilométeres ultraversenyéig, de a debreceni sportoló már most túlszárnyalta eredeti  célkitűzését. Az OmszkiUltra 50 versenyre készülő futó a 14 éves, leukémiával küzdő Elizabet gyógyulásáért indított gyűjtést, amely az elmúlt hetekben hatalmas lendületet vett: eddig 70  kilométernyi jelképes támogatás, összesen 210 ezer forint gyűlt össze. 

A cél 50 kilométer, a segítség azonban határtalan 

Ádám eredeti vállalása az volt, hogy a március 29-i versenyének minden egyes kilométerét  „eladja” a Leukémiás Gyermekekért Alapítványon keresztül. Bár a budakalászi verseny  hivatalos távja 50 kilométer, a támogatók nagylelkűsége nem állt meg a célvonalnál. 

„Mélyen meghatott az az összefogás, amit az elmúlt hetekben tapasztaltam. Azt terveztem,  hogy 50 kilométer lefutásával annyi kilométert értékesítek, amennyit csak tudok. Két héttel a  verseny előtt már 70-nél járunk. Ez azt jelenti, hogy Elizabet gyógyulásáért nem csak én futok majd, hanem mindenki, aki mellénk állt” – fogalmazott Kovács Ádám.

„Bár a versenyen 50  kilométer után megállok, a gyűjtést nem zárjuk le, március végéig lehetőség van hozzájárulni  a kampányhoz. Elizabet harca a betegséggel sokkal hosszabb, mint az én futásom, ezért arra buzdítok mindenkit: ‘vásároljanak’ további kilométereket, mert minden forint 100%-ban  a kislány kezelését és felépülését szolgálja.”  

Minden extra kilométer egy újabb esély A 210 ezer forintos eddigi összeg már jelentős  hozzájárulás a kórházi kezelésekhez és a rehabilitációhoz, de a szükség továbbra is nagy. A kampány célja most az, hogy a rajtig hátralévő 14 napban minél több „plusz kilométert”  váltsanak meg a támogatók, ezzel is könnyítve a beteg kislány és családja terhein. 

Hogyan lehet csatlakozni a kampányhoz? 

A támogatás továbbra is közvetlenül az alapítvány biztonságos felületén keresztül  lehetséges. A „kilométer-vásárlók” nem csupán egy sportteljesítményt támogatnak, hanem  közvetlenül egy gyermek életébe fektetnek reményt. 

A gyűjtés közvetlen linkje.

A PFB – OmszkiUltra Sallai Zsuzsi emlékverseny Magyar Bajnokság és nyílt verseny ahol a futók  az Omszki-tó körüli 1686,8 méteres aszfaltozott pályán mérik össze erejüket.  

A Leukémiás Gyermekekért Alapítványról 

Az alapítvány célja a Debreceni Egyetem Gyermekklinikáján kezelt leukémiás és daganatos  betegségben szenvedő gyermekek gyógyulási feltételeinek javítása, a rehabilitáció  támogatása, valamint a családok segítése a nehéz időszakban. 

Kovács Ádámról 

A debreceni sportolót 18 éve ismerhetik a futballpályákról, ahol játékvezetőként  tevékenykedik, ezen kívül amatőr futóként versenyez. Legjobb maratoni idejét 2025.  októberében a Kassa Béke Maratonon érte el, ahol 3:15:46-os egyéni csúccsal ért célba.