Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt sajtófőnöke és debreceni országgyűlési képviselőjelöltje közösségi oldalán arról számolt be, hogy a debreceni akkumulátorgyárnál dolgozó munkavállalók fellépése miatt a vállalat visszavonta egyik frissen bevezetett intézkedését.
A képviselőjelölt úgy értesült, a Debrecenben épülő, kínai tulajdonú CATL akkumulátorgyár vezetése a hétvégén arról döntött, hogy a munkavállalók mobiltelefonjait munkakezdéskor lefóliázzák, vagyis a dolgozók nem használhatnák azokat a gyár területén.
Tárkányi Zsolt szerint az intézkedés mögött az állhatott, hogy a vállalat így akadályozza meg a szabálytalanságok dokumentálását. Úgy fogalmazott: a cég ahelyett, hogy a munkavédelmi és biztonsági szabályok betartását garantálná, inkább azt próbálja elérni, hogy ne készülhessenek felvételek az esetleges problémákról.

A CATL megerősítette: súlyos baleset történt csütörtökön a debreceni építkezésen
A debreceni akkumulátorgyárát építő CATL megerősítette, hogy csütörtökön üzemi baleset történt az építési területen.
A dolgozók ellenálltak
A tiszás képviselőjelölt tudomása szerint az intézkedés hétfő reggel, a beléptetésnél ellenállásba ütközött. Tárkányi Zsolt azt állítja, a debreceni dolgozók nem voltak hajlandók elfogadni a telefonok lefóliázását, ami miatt rövid időn belül feszültség alakult ki. A vállalat végül – a dolgozók tiltakozása után – elállt az intézkedéstől.
Küldjenek bizonyítékokat
Tárkányi Zsolt bejegyzésében arra biztatja a munkavállalókat, hogy amennyiben szabálytalanságot tapasztalnak a gyárban, készítsenek róla fotót vagy videót, és küldjék el erre az e-mail címre: tarkanyizsolt@magyartisza.hu.
A legfrissebb hírekért kövess minket a Debreceni Nap Google News oldalán is!