Göröghné Bocskai Éva, Hajdúböszörmény polgármestere közösségi oldalán reagált Lázár János mondataira, amelyek a miniszter helyi fórumán hangzottak el.
“Lázár János a városunkba látogatott. Szokásos fórumán, a szokásos gyűlöletkeltést és uszítást folytatta” – írta a polgármester.
Hozzátette, a miniszter nem beszélt arról, “hogy a böszörményiek miért zavarták el a helyi fideszes párttársait a hatalomból”, és arról sem, “hogy mekkora büntetéseket kell fizetni korrupciós tetteik miatt.”
A polgármester szerint szóba sem került az sem, hogy ebben a bajban a Fidesz, a kormány semmit sem segítettek Hajdúböszörménynek. Úgy fogalmazott:
“Nem sok választást hagytak nekem, ha meg akarom menteni a várost. A bajban Magyar Péter nyújtott segítő kezet, amelyet a városért is el kellett fogadnom! Ennyit a tényekről.”
Bejegyzésében azt is írta: “Egyébként még sokat hazudott is a Miniszter úr!” Majd úgy folytatta:
“Egyben azonban nagyot tévedett. Mi, közösen, együtt 48 nap múlva visszavesszük a hazánkat a korrupt fideszes hatalomtól és együtt építünk egy emberséges és működő Magyarországot.”
A poszt zárásaként kijelentette: “És hogy miben tévedett? Abban, hogy ezt a választást meg fogjuk nyerni! Nem kicsit, hanem nagyon!”
A legfrissebb hírekért kövess minket a Debreceni Nap Google News oldalán is!
Ez dühíthette fel a polgármestert
Mint arról hosszabb beszámolónkban is írtunk, Lázár János és a “hajdúsági”-ként bemutatott újfehértói Papp Zsolt fórumán a miniszter nehezményezte, hogy Göröghné polgármesterként országgyűlési képviselőjelölt lett. Mármint tiszás. Mert a fideszes Antal Szabolcsot, Hajdúsámson polgármesterét nem kritizálta, holott ő is indul, ráadásul nem kisebb név, mint a nagy Tasó László megüresedett helyén.
Lázár János a hajdúböszörményi Lázárinfón arról beszélt, hogy Göröghné Bocskai Éva szerinte megalázó vereséget fog szenvedni Papp Zsolttól.
Részletek:
