Harminc évvel világbajnoki győzelme után is aktívan formálja a hazai fitneszkultúrát Béres Alexandra, aki a FőnixFitt rendezvényen a Debreceni Nap kérdéseire válaszolva arról beszélt, mennyit változott az elmúlt három évtizedben a tömegsport megítélése, a közönség összetétele, valamint saját motivációja és szakmai szemlélete.
Mint felidézte, amikor pályafutását elkezdte, az edzőtermek világa egészen más képet mutatott: „olyan vasszagú termekben igazán kevés olyan átlagember volt, aki lejött”, inkább a nagyon izmos férfiak és a „kis sortos, kis topos lányok” mozogtak ezekben a terekben. Mára azonban gyökeres változás történt: véleménye szerint a legtöbb ember felismerte, hogy az egészség valódi érték, és ezért saját magáért is tenni kell valamit. Egyre többen kezdtek el mozogni úgy, hogy a sport már nem kellemetlen, nem ciki, nem rejtegetnivaló dolog, hanem az élet pozitív része lett.
Beszélt arról is, hogy volt időszak, amikor még ennél is többen fordultak a mozgás felé, majd a Covid-járvány után visszaesés következett. Jelenleg viszont úgy látja, a közönség ismét „kezd magára találni”: egyre többen gyűjtenek tudatosan tartalmakat, amiben az is szerepet játszik, hogy ma már sokkal több információ és edzésanyag érhető el. Ugyanakkor hangsúlyozta: ha az egész képet nézzük, még mindig van miben fejlődniük a magyaroknak ezen a területen.
Arra a kérdésre, hogy az elmúlt harminc évben volt-e olyan időszak, amikor elveszítette volna a motivációját, Béres Alexandra határozottan kijelentette: a lelkesedését soha nem veszítette el. Úgy fogalmazott, ez számára olyan tevékenység, amit „minden kis sejtemmel, porcikámmal” szeret. Úgy érzi, jó döntés volt, hogy a szülei annak idején hagyták, hogy azzal foglalkozzon, amit valóban szeret.
Hozzátette: mindig tudatosan figyelt arra, hogy ne vállalja túl magát, és ne égjen ki. Fontos számára az egyensúly megtartása abban, hogy egy héten hány edzést végez el saját maga, és mennyit tart oktatóként. Szerinte ezen a területen is könnyű „átesni a ló túloldalára”, ami sérülésekhez vezethet, ha az ember nem figyel magára. Oktatóként úgy véli, a legfontosabb az a példa, amit át tudnak adni, és ehhez nekik maguknak is hiteles, jó példát kell mutatniuk.
Szóba került Béres Alexandra 21 napos programja is, amelyről elmondta: a súlykontroll program teljes mértékben egyénre szabható. Ennek része egy 21 napos előkészítő szakasz, amely azoknak segít, akik változtatni szeretnének, és felkészítenék a szervezetüket egy fogyásra, nagyobb életmódváltásra vagy magasabb energiafelhasználásra. Ugyanakkor hangsúlyozta: ha valaki folyamatosan tudatosan étkezik, akkor nincs feltétlenül szükség ilyen kúrákra. Véleménye szerint ilyenkor az a legfontosabb, hogy mindenki saját magának válassza ki azokat az ételeket, amelyek egyszerre finomak és egészségesek.