Csák László Nyírábrányban

Meglátogatták a tiszások az öt napja fűtés nélkül élő Marika nénit Hajdú 3-ban

Helyi hírek

Egy idős, beteg nő helyzetére hívta fel a figyelmet közösségi oldalán a kampányát nemrég beindító Csák László, a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltje. Beszámolója szerint a nyírábrányi Marika néni több napja fűtés nélkül él, mert elfogyott a tűzifája, miközben nyugdíja alig haladja meg a százezer forintot.

Az idős asszony jövedelme a gyógyszerek és a rezsiköltségek kifizetése után már arra sem elegendő, hogy a cukorbetegek számára előírt napi ötszöri étkezést biztosítani tudja magának. Elmondása alapján naponta mindössze reggel és este jut szerény étel az asztalára.

Marika néni állapota miatt különösen veszélyes számára a hideg lakás, hiszen a fűtetlen otthon nemcsak a betegek, hanem az egészséges emberek egészségére is komoly kockázatot jelent. A politikus szerint elfogadhatatlan, hogy Magyarországon bárki ilyen körülmények között legyen kénytelen élni.

Csák László, aki a jelenleg még a Tasó László uralma alatt álló hajdú-bihari 3. számú választókerületben lesz a fideszes Antal Szabolcs ellenfele, úgy fogalmazott: egy emberségesen és jól működő országban ilyen helyzet nem fordulhatna elő, mivel a nyugdíjnak fedeznie kellene a minimális megélhetési költségeket, és nem kerülhetnének idős emberek méltatlan helyzetbe egy végigdolgozott élet után.

Kapcsolódó:

Tiszások aktivistákat keresnek

Aktivisták csatlakozását várják a hajdú-bihari tiszás jelöltek