Reagált Orbán Viktor miniszterelnök baloldalazós gúnyolódására Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt hajdúszoboszló és körzetének jelölt-jelöltje. A volt vezérkari főnök szerint a kormányfő “három szóval próbálta lesöpörni 309 magyar ember munkáját, életútját és becsületét”. Mint írta, Orbán úgy minősítette a Tisza Párt valamennyi jelöltjét, hogy “közülük egyetlen egyet sem ismer”.
Ruszin-Szendi felidézte:
“Leesett az öreg álla… és kicsúszott a száján, hogy: Túl baloldaliak, túl brüsszeliek, túl kockázatosak.”
Szerinte ez mindent elmond arról, hogyan működik ma Magyarországon a hatalom: nem az igazság, a teljesítmény vagy a közösség számít, hanem a bélyeg, amit a propagandagépezet rányom.
Úgy fogalmazott, hogy “maga az öreg látnok sem hitte, hogy van egy Tisza, hogy vannak jelöltek, hogy vannak közösségek, és hogy vannak emberek – választópolgárok –, akik nem túl baloldaliak, nem túl brüsszeliek és nem túl kockázatosak”. A politikus szerint a jelöltek “csak egy dologra veszélyesek: az ő aranytojást tojó birodalmára és a saját rezsimjére”.
Orbán nem épít, csak rombol
Bejegyzésében arról is írt, hogy szerinte a magyar emberek megmutatták, hogy
“nem kérnek többé a kinevezett bábokból, a pártkatonákból, a propaganda által felfújt ‘kiválasztottakból'”.
Ruszin-Szendi hangsúlyozta: a 309 jelölt mögött nem parancs áll, hanem közösség, nem lojalitási lista, hanem bizalom, “nem a NER pecsétje, hanem a magyarok akarata”. Úgy véli, Orbán Viktor ezért próbálta azonnal leminősíteni őket, “mert amit nem tud kontrollálni, azt megpróbálja befeketíteni”.
Úgy véli, a valóság most utolérte a miniszterelnököt. Miközben Orbán reflexből ítélkezik anélkül, hogy akár egyetlen jelölt nevét vagy életútját ismerné, addig a Tisza Párt jelöltjeit valódi emberek választották ki szabad akaratukból és tiszta lelkiismerettel.
Ruszin-Szendi úgy látja, hogy ez az a nyelv, amit a hatalom már elfelejtett beszélni, és ha valaki tényleg tisztában lenne az országgal, az emberekkel, a valósággal, akkor nem címkékkel dobálózna, hanem meghallaná a jelzést:
“Magyarország közösséget épít ott, ahol ő évek óta csak rombol”.
Kiemelte, hogy a Tisza Párt békében, összefogásban és munkával állította ki jelöltjeit, nincs mögötte félelem, nincs mögötte utasítás, nincs mögötte parancsuralom. Ruszin-Szendi szerint ezért lett hirtelen ilyen ideges a miniszterelnök, mert most először látszik igazán, hogy a magyaroknak van alternatívájuk – és ez az alternatíva nem tőle függ.
A bejegyzés végén úgy fogalmazott:
“A valós kockázat nem a Tisza. A valós kockázat az a politika, amely ítélkezik, mielőtt megismer. És amely már régóta a saját hatalmát védi, nem Magyarország jövőjét.” Hozzátette: “Most viszont kiderült: van egy ország, amely már nem fél kimondani, kit akar a jövőjéhez.”