Papp László: nehéz idők járnak, veszélyben a családi, vallási és kulturális értékeink

Helyi hírek

Papp László mondta az ünnepi beszédet Debrecenben, a 2024-es október 23-ai megemlékezésen.

A polgármester kiemelte, Debrecen akkor is az első volt. Büszkén mondhatjuk, hogy városunk immáron évszázadok óta a magyar szabadság első és legerősebb bástyái közé tartozik.

Emlékeztetett, 1956 októberében először itt vonultak utcára a változást követelők, itt dördültek el az első lövések, itt folyt vér a Kossuth utcán és itt voltak a forradalom első áldozatai.

Ha tehát 1956, akkor először a forradalom debreceni áldozatai előtt tisztelgünk, azon debreceni mártírok előtt, akik az életüket adták a magyar szabadságért. Tisztelet  Debrecen forradalmárainak, akiknek hősiessége, ha évtizedekkel később is, de elhozta számunkra az 56-ban óhajtott szabadságot.

Papp szerint 1956-ban történelmet írtunk – 1849 után ismét – itt, Debrecenben. Csorba László, Für Lajos, Székelyhidi Ágoston, Lázár Imre, Mervó Zoltán, Garab Imre, csak néhány név azok közül, akiknek neve debreceniként összeforrott a magyar szabadság ügyével és akikre személyesen is példaképként tekinthetünk, akik egész életükben büszkék voltak arra, hogy nem alkudtak meg sem magukkal, sem a hatalommal, hanem hittel és meggyőződéssel képviselték a demokrácia, a szabadság és a magyarság alapértékeit.

“És velük együtt, a város utcáin és terein megjelent emberek 10 ezrei üzenték meg a hatalomnak 1956-ban, hogy a magyar szabadság ügye számunkra szent és sérthetetlen, hogy nincs az a börtön, karhatalom, internálótábor vagy megfélemlítés, amely képes lenne a debreceniek szabadságvágyát elfojtani. Így bizonyította Debrecen ismét, hogy méltán nevezte Kossuth Lajos ezt a várost szabadság őrvárosának.”

Az a fránya Nyugat

Papp László szerint az 1956-os magyar forradalom a szabad világ egészséges lelkületű embereiben az emberi szabadságvágy egyik legnagyobb élő szimbólumává vált.

“És képzeljük el, hogy akkor milyen hatása lett volna 1956-nak, ha a nyugat néhány biztató üzeneten kívül másként is támogatja a magyar szabadság ügyét. De nem tette, sőt diszkréten elfordította a fejét, így maradtak a szép, méltató beszédek nyugaton, a kommunista diktatúra pedig keleten. De mint tudjuk, semmi nem tart örökké…”

fogalmazott.

“Nehéz idők járnak. A szomszédban véres háború dúl. Nyomában gazdasági válság lépdel, mely újra és újra veszélyezteti mindennapjaink biztonságát. A Közel-Kelet ismét lángba borult. Az országok gőzerővel fegyverkeznek, ami még soha nem jelentett jót és a világ újra elindult a doktrínák, a blokkok irányába. Mindeközben zajlik egy világméretű küzdelem, amelyben évezredes hagyományokon alapuló családi, kulturális vagy vallási értékeinket kérdőjelezik meg. A veszélyek korába léptünk. Megrettennünk azonban nem szabad, mert mindig van jó megoldás és hiszem azt, hogy Debrecen, mint mindig, a jövőben is megtalálja azt az utat, amely biztosítja polgárainak a szabadságot, a biztonságot, a fejlődést és a jólétet”

– mondta a polgármester.

Fotó: Facebook/Papp László