Fürdőkád

Enyhítette a Debreceni Ítélőtábla az apját kádba fojtó férfi büntetését

Helyi hírek

Az életfogytiglanról 18 év fegyházra mérsékelte az apját megfojtó férfi büntetését szerdán kihirdetett, jogerős ítéletében a Debreceni Ítélőtábla – tájékoztatott a táblabíróság szóvivője.

Fórizs Ildikó közleményében azt írta, a férfit első fokon különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt ítélte el a Miskolci Törvényszék. A másodfokú bíróság helyesbítette a bűncselekmény minősítését: a különös kegyetlenséggel elkövetési mód megállapítását mellőzte, ez a kiszabott büntetés enyhítéséhez vezetett.

A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható

– tette hozzá.

Az első fokon megállapított tényállás szerint a sértett egy lakásban élt fiával és annak élettársával. 2021 márciusában egy délután a vádlott az édesapját egy tolókocsiban tolva sétált az utcán, amikor összetalálkoztak egy társasággal; italoztak, beszélgettek, majd a férfi bevásárolt, készpénzt vett fel és kiváltotta apja gyógyszereit.

Este a társaság a vádlott lakásában szórakozott tovább, majd a vendégek távoztak. Ekkor apa és fia kettesben maradt, a vádlott élettársa nem volt otthon. A férfi levetkőztette édesapját, betette a fürdőkádba, majd befogta a száját és az orrát, és addig szorította, amíg a sértett megfulladt.

A terhelt ezt követően átkiabált a szomszéd társasházba, segítséget kérve – ismertette a szóvivő.