Mándi László vezetésével a debreceni ellenzék létrehozta a Összefogás a Cívisvárosért Egyesületet – közölte a Momentum Mozgalom.
Hetekkel ezelőtt az akkumulátorgyárak ellen küzdő debreceni ellenzéki szervezetek megnevezték közös polgármesterjelölltjüket, Mándi Lászlót, a Momentum politikusát.
A tegnapi napon egy tüntetés keretén belül újabb fontos bejelentésre került sor, hiszen az összefogott szervezetek bejelentették, hogy létrehozták az Összefogás a Cívisvárosért Egyesületet.
Az eseményen résztvevő szervezetek (Momentum, LMP, MSZP, Nép Pártján és Szikra) határozottan kijelentették, közös erővel fognak küzdeni a méreggyárak ellen.
Mándi László meglátása szerint a közös munka azonban nem áll meg a pártok összefogásánál. Civilek és politikusok, aktivisták együtt kell kiálljanak Debrecenért, csak így menthető meg a város. A rendezvényen elhangzott az együttműködés jelmondata is: “VEGYÜK VISSZA DEBRECENT!”
Friss felmérés: Mándi László már népszerűbb Debrecenben, mint Kósa Lajos