Kiváló eredményeket elért munkatársait díjazta a Debreceni Szakképzési Centrum a pedagógusnapi díjátadó ünnepségén, kedden – tette közzé az önkormányzat és a DSZC.
Pósán László azt is hozzátette, hogy az év dolgozója, valamint a Debreceni Szakképzésért Díjat adtuk át kedden a DSZC tíz munkatársának.
Kiemelte,
akármennyire is fejlődik a világ, a mesterséges intelligenciák és szuperszámítógépek előállításához szükséges tudás a mögötte álló emberek nélkül nem működne.
– Azt kívánom, hogy még nagyon sok olyan alkalom legyen, amikor a szakképzésért elkötelezett, kiváló dolgozókat díjazzuk, hiszen egy magas szaktudással rendelkező ember mindig helyettesíthetetlen marad – tette hozzá a az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke – olvasható a dszc.hu-n.
A DSZC az ország egyik legeredményesebben működő szakképzési centruma, ahol 11 intézményben, közel 11 ezer diák tanulhat a legkorszerűbb körülmények között.
Dr. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere az eseményen elmondta, a szakképzés területén is jó irányba haladnak a dolgok Debrecenben, pedig óriási a kihívás, hiszen nem csupán mennyiségi, de minőségi képzést is kell folytatni városunkban.
– Azt gondolom, hogy az elmúlt években a Debreceni Szakképzési Centrum bebizonyította, hogy egy országosan is egyre jobban működő rendszerben is kiemelkedőt tud nyújtani.
Néhány éven belül több, mint 50 százalékkal nőtt a beiratkozók száma, ami egy egészen elképesztő eredmény. Debrecen sem lehetett volna olyan sikeres az elmúlt években a gazdaságfejlesztés területén, ha a Debreceni Szakképzési Centrum oktatási intézményeiben nem folyna minőségi képzés.
Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója úgy fogalmazott, pedagógusnak, oktatónak lenni hivatás és elhivatottság: fontos folyamatosan megújulni, de értékeinkhez szilárdan ragaszkodni, megtalálni a közös hangot, élményeket adni, egyúttal felelősséget vállalni a diákok életújtáért.
– Bár elismerni jelen keretek között csak néhány kollégát tudunk, de a 2021-22-es tanév kihívásai, a szakképzési rendszer átalakítása és stabilizálása olyan helyzetet teremtettek, melyben minden, a szakképzésben dolgozó kollégánk bizonyította elkötelezettségét a szakképzés iránt, így köszönettel és a tisztelettel tartozunk mindannyiuknak – mondta.

Az év oktatója díjban részesült:
Kiss Gyöngyi, a Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola oktatója
Lukács Antal, a Debreceni SZC Irinyi János Technikum oktatója
Szilágyi Magdolna, a Debreceni SZC Vegyipari Technikum oktatója
Az év dolgozója díjban részesült:
Dr. Kissné Papp Éva számviteli csoportvezető a Debreceni Szakképzési Centrum Központi munkaszervezetéből
Szénási Luca kancellári koordinátor a Debreceni Szakképzési Centrum Központi munkaszervezetéből
Tündikné Zsigó Andrea a Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum iskolatitkára
Ungi Erzsébet szakképzési koordinátor a Debreceni Szakképzési Centrum Központi munkaszervezetének tagja
„A debreceni szakképzésért” elismerésben részesült:
Nagyné Oláh Katalin, a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum intézményvezetője (kiemelt képünköt ő veszi át a díjat)
Szőgyényi Adrienn ügyfélszolgálati- és marketing csoportvezető-helyettes
Váncsa Lajosné Berecz Ágnes, a Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum vállalati kapcsolatokért felelős igazgatóhelyettese