Új kutatóközpont nyílik a Debreceni Egyetemen

Egyetem Helyi hírek

Megalakult a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központja. Az új szervezeti egység a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar átalakulásának egyik motorja lesz. A központ igazgatója: Dobránszki Judit, az MTA doktora csütörtökön vehette át megbízólevelét – tette közzé a Debreceni Egyetem sajtóirodája.

A Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központjában (AGBK) elsősorban növény- és állatgenomikai, valamint biotechnológiai alap-, és agrárinnovációt megalapozó piacorientált kutatásokat végeznek.

– A preciziós és körforgásos mezőgazdaság ma már nem létezhet a növények és állatok genetikai, genomikai alapjainak ismerete, illetve a biotechnológiai módszerek alkalmazása nélkül. Ezen tudományterületek kutatására és az eredmények hasznosítására Szilvássy Zoltán rektor támogatásával és Dobránszki Judit tudományos tanácsadó kezdeményezésére április elsejével jött létre a MÉK szervezeti egységeként az AGBK – mondta a hirek.unideb.hu-nak Stündl László.

A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja hangsúlyozta: a hazai és nemzetközi vállalkozói szféra számára a tudományos eredmények közvetítésére, továbbá az igények, megrendelések becsatornázására hozták létre az Agrár- és Élelmiszeripari Tudáshasznosítási Központot.

– Nagy lehetőségeket rejt az AGBK megalakulása. A kutatóknak ma nem elég kiváló tudományos munkát végezniük, láthatónak is kell lenniük a szakma és a piac számára. A tudás- illetve technológiatranszfer, valamint a projekt együttműködések serkentése az egész debreceni agrárképzés számára kiemelt jelentőségű – fejtette ki Stündl László.

A XXI. század mezőgazdasági kihívásaira csakis a ma technológiáinak használatával lehet sikeresen válaszolni.

– A központ kutatásai hozzájárulnak a haszonnövények és állatok genomikai és genetikai feltérképezéséhez és biotechnológiai felhasználásához, illetve eredményeik alkalmazhatóak az agrár- és élelmiszeriparban, valamint a gyógyszeriparban – mondta Dobránszki Judit az Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ vezetője.

A centrum Növénygenomikai és Növénybiotechnológiai Kutatócsoportjai a növényi stresszrezisztencia kutatásokhoz kapcsolódó, illetve a növényi fajtaelőállítást támogató genomikai kutatásokat, epigenetikai és génátírást vizsgáló, valamint marker alapú molekuláris kutatásokat folytatnak. További kiemelt feladat a sejt-, és szövettenyésztési kutatások és innovációk végzése, illetve a növényi fajtaelőállítást és fajtafenntartást támogató biotechnológiai eljárások, vírusmentesítési kutatások fejlesztése és alkalmazása.

Az Állatgenomikai Kutatócsoport irányítója, Kusza Szilvia, egyetemi tanár kijelentette: céljuk, hogy hazai és Európai Uniós források bevonásával megőrizzék jelentős szerepüket a gazdasági és vadon élő állatfajokkal végzett molekuláris genetikai és genomikai vizsgálatok piacán, amelyeket eddig a DE Állatgenetikai Laboratóriumában végeztek több tenyésztőszervezetnek.

– A nemzetközi és hazai kollaborációk nagyban segítik a kutatói tevékenységet, azonban ez az egység önállóan is képes arra, hogy a hazai állatgenomikai kutatások zászlós hajója legyen – hangsúlyozta Kusza Szilvia.

Veres Szilvia tudományos dékánhelyettes szerint: a szervezet létrejötte újabb óriási minőségi elmozdulást jelent a kar oktatói és tudományos életében.
– A DE MÉK képzéseinek átszervezésében, valamint a nemzetköziesítésben fontos szerepet kaphat az AGBK a mezőgazdasági biotechnológia oktatás és kutatás területén.

Jávor András rektori főtanácsadó szerint: a karnak lépést kell tartania az egyetem dinamikus fejlődésével. Az Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ megalakulásával a debreceni agrárképzés teljesen megújulhat.

– Az agrároktatásnak két feladata van, hogy szakemberekkel lássa el a mezőgazdaságot, valamint elit képzést kell biztosítania a hallgatók számára, a kettőnek párhuzamosan kell jelen lennie a DE MÉK-en.  A precíziós mezőgazdaság nem létezhet a genomikai és biotechnológiai eredmények felhasználása nélkül. Az AGBK ezt a tudáshátteret biztosítja és egyedi képzések beindítására ad lehetőséget. Az újonnan megalakult központ hazai és nemzetközi szinten is elismert munkatársai továbbra is kiemelt szerepet kívánnak betölteni a doktori iskolák munkájában – mondta Jávor András.