Kétezer magyarországi benzinkútból száz lehet azok száma, ahol a hét második felére – egyik vagy másik hatósági áras üzemanyagfajtából kifogynak, nyilatkozta a Népszavának Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetsége elnöke.
Az augusztus 19-20-ai kiskút bezárások hírére megnyílt az állami Ifka Kft. honlapján az igénylőfelület, ám míg kúthálózatonként kezdetben 2,3 millió euró támogatás járt, azóta ez 400 ezer, majd 200 ezer euróra csökkent – mondta Egri Gábor. Elmondása szerint a kifizetések e héten részben elindultak, míg kúthálózatonként kezdetben 2,3 millió euró támogatás járt, azóta ez 400 ezer, majd 200 ezer euróra csökkent – mondta Egri Gábor. A kis kutak helyzete továbbra is elkeserítő – tette hozzá.
A szövetség elnöke arról is beszélt, hogy az ismert márkák kútláncai is veszteséget termelnek, de egyéb tevékenységeikkel kihúzhatják ezt a nehéz időszakot, plusz a kis kutak kivéreztetése révén megszerzik a piac harmadát, illetve kútszám szerint felét. A független kis kutaknak nincsenek tartalékaik, az egysége zöme az Ifka-támogatás mellett is a csőd szélén tántorog.
A súlyos üzemanyaghiány 2-3 hétig még megmaradhat. Utána visszatérhet a piacra az OMV. A társaságnak egy baleset miatt tavasz óta áll a schwechati finomítója. A Mol százhalombattai karbantartása is befejeződhet – mondta az FBSZ elnöke, aki elképzelhetőnek tartja, hogy októbertől a piaci üzemanyagárak is becsúszhatnak 480 forint alá, gazdasági alapon is megteremtve a kivezetést. Ha visszaáll az eredeti árverseny, hatalmas munka lesz az átpártolt ügyfelek visszacsábítása a kis kutakra.