Ahány ház, annyi szokás – szoktuk volt mondani. Ugyanez igaz az országokra is, hiszen a karácsonyt minden nemzet másképp ünnepli világszerte. Van olyan ország a közvetlen környezetünkben is, ahol nem december 24–25-26-án tartják az ünnepet: Szerbiában például január 7-én ünneplik az ortodox karácsonyt.
Személy szerint az utóbbi hetekben jelentős változásként éltem meg, hogy kiköltöztem Norvégiába. A tavalyi karácsonyi vásárok összehasonlítása után kíváncsi voltam, mi kerülhet itt az ünnepi asztalra.
Klasszikusaink a tányéron
Magyarországon egyértelmű, hogy a jól ismert klasszikus fogások uralják az ünnepi asztalt. A szegedi vagy tiszai halászlé, az elmaradhatatlan töltött káposzta és a rántott hal mellett egy-két rúd diós vagy mákos bejgli is gyakran kerül az asztalra. Ha marad még hely a pocakban, egy kis zserbót vagy mézeskalácsot is elfogyaszthatunk. Természetesen ez nem kőbe vésett szabály: mindenki a saját ízlése szerint állítja össze az ünnepi menüt.
Hagyományőrző norvégok
A norvég karácsonyi (Jul) konyha erősen hagyományőrző, laktató és a hideg télhez jól igazodik. A tradíciókból nem engedtek annak ellenére sem, hogy Norvégia igencsak tehetős országgá vált. Az 1960-as évek végén az Északi-tengerben nagy mennyiségű kőolajat és földgázt találtak, aminek köszönhetően Európa egyik legnagyobb olaj- és gázexportőrévé vált. Ezt megelőzően azonban a térség az egyik legszegényebb volt, halászati és mezőgazdasági országnak számított kevés termőfölddel, így akkor még a kevésből kellett jóllakni.
A báránybordától a lúgos halig
Az ünnepi báránybordájuk (pinnekjøtt) jól szemlélteti ezt a hagyományt. Ez gyakorlatilag sózott, szárított csont némi bárányhússal, amelyet több mint harminc órás áztatás után nyírfaágakon vagy rácson gőzölnek, majd rutabagával (magyarul karórépapürével) és mustárral fogyasztanak. Ez főleg az ország nyugati részén a legelterjedtebb, de Oslóban is kapható, kifejezetten nagy mennyiségben.
A következő fogás a ribbe, amely hasonlít a magyar oldalashoz, de a sertés hasán ropogós bőr is található, amit „svor”-nak hívnak. Ez a karácsonyi étel különösen közkedvelt, és általában krumplival és savanyú káposztával (surkål) tálalják. Ez annyiban tér el a magyar és német változattól, hogy főzni szokták, nem fermentálják, így az állaga puha, szemben a savanyított fajtával, ami ropogós. Leggyakrabban köménymaggal és ecettel ízesítik, némi almával kísérve.
Ehhez medisterkaker, azaz fűszeres sertésgombóc is jár, amely a készítéskor hozzáadott tej és burgonyakeményítő miatt puhább és szaftosabb, míg a gyömbér és a szerecsendió különleges ízvilágot garantál. Hasonló fűszerezésű a julepølse, ami szabad fordításban karácsonyi kolbászt jelent. Ez egy fehér színű húskészítmény, karácsonyi fűszerekkel (szegfűszeg, gyömbér) ízesítve.
Végül, de nem utolsósorban, egy nagyon megosztó étel is helyet kap: a lutefisk, más néven lúgos hal, általában tőkehalból. Először keményre szárítják a halat, majd napokig hideg vízben és lúgos közegben, például nátrium-hidroxidban áztatják. Ezután kocsonyás állagúvá válik, majd fogyasztás előtt ismét vízbe áztatják, hogy a lúgot eltüntessék, majd sütik vagy főzik. Bár Norvégiában, Finnországban és Svédországban is ünnepi étel, íze meglehetősen megosztó. Nem szabad összetéveszteni a híres svéd surströminggel, ami erjesztett hering és különösen erős szagú.
A mézeskalácstól a szegény ember fánkjáig
A főételek után lássuk, mi kerül desszertként az asztalra. Norvégiában nincs külön Mikulás-ünnep, mint nálunk; a Julenisse, azaz a karácsonyi manó hozza az ajándékokat a fa alá, nem a Jézuska. A népi hiedelmek szerint egykor a gazdagságot őrizte, ma azonban ajándékot hoz. Ilyenkor divat a tejberizsre hajazó norvég rizspuding, a risgrøt, amelyben egy szem mandulát rejtenek el. Aki megtalálja, apró ajándékot kap, ezt mandelgave-nek nevezik.
Alapvetően hétféle süteményt (syv slag) sütnek az ünnepekre. Kiemelkedik a peperkake, vékony gyömbéres-fahéjas mézeskalács, amely boltokban kész és félkész állapotban is kapható. Emellett ott van a fagylalttölcsérre emlékeztető krumkake, amit tejszínhabbal és lekvárral tálalnak. A sandkaker és serinakaker vajas alapú omlós kosárka és cukros keksz, míg a berlinerkranser, azaz berlini koszorú tésztája különösen omlós, jégcukorral díszítve. Végül a goro és a fattigmann: előbbi mintás ostya és keksz keveréke, utóbbi kardamom hozzáadásával fánkszerű édesség, leginkább a csörögéhez hasonló, neve magyarul „szegény ember”.
Mit ihatunk?
Az ünnepi fogásokat gyakran egy kis forralt borral (gløgg) öblítik le, amely bor és gyümölcslé keveréke, csillagánizzsal és fahéjjal ízesítve, alkoholmentes változatban is kapható. Emellett a helyi ünnepi kultúra elmaradhatatlan szereplője a julebrus, azaz karácsonyi üdítő, barna és piros változatban. A barna a hagyományos, Osló környékén „Hamar og Lillehammer” néven a legnépszerűbb, míg a pirosat Bergenben gyártják, tutti-frutti ízű, nem gyümölcsös. Ez jól érzékelteti a főváros és a kereskedőváros közti gasztronómiai különbségeket. Természetesen az ünnepi asztalról nem hiányozhat a juleøl, az ünnepi sör sem, amely barnább, malátásabb és édeskésebb, hogy jól passzoljon a zsírosabb ételekhez, például a ribbéhez.
Összességében Norvégiában az ünnepi ételfelhozatal rendkívül sokszínű, így izgalmas gasztronómiai utazáson vehetünk részt, ha kíváncsiak vagyunk az ország karácsonyi ételeire.
Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!
– Faragó László –
