Tiszás szlogent kiabáló fiatalokat vertek össze Sepsiszentgyörgyön

Tiszás szlogent kiabáló fiatalokat vertek össze Sepsiszentgyörgyön

Európa

Húsvéthétfő este három fiatalt ért támadás Sepsi OSK edzői részéről Sepsiszentgyörgyön – számolt be az esetről a Transtelex.

A portál szerint a fiatalok egy locsolkodásból tartottak hazafelé, amikor az “Árad a Tisza” szlogent kezdték skandálni. Elmondásuk alapján ekkor Nagy Sándor, a klub második csapatának edzője magyar rendszámú autójával melléjük hajtott, majd kérdőre vonta őket. A fiatalok állítása szerint az edző indulatosan a Fidesz-kormány Erdélynek nyújtott támogatásaira hivatkozott, és amikor – tartva az agressziótól – az autó ajtaját fogva próbálták megakadályozni, hogy kiszálljon, segítséget hívott.

A helyszínre érkező Kulcsár László és Hadnagy Attila jelenlétében a szóváltás tettlegességig fajult. Az egyik érintett a Transtelexnek azt mondta: Hadnagy ugyan nem ütött, de Kulcsár László és az autóból kiszálló Nagy Sándor súlyos sérüléseket okoztak egyik társuknak, Béres Norbertnek, miközben a másik két fiatalt is bántalmazták. A fiatalok szerint az incidens egyértelműen politikai véleménynyilvánításuk miatt történt.

Az ügyben megszólalt a Sepsi OSK elnöke, Diószegi László is, aki a történtek egy másik verzióját ismertette. Mint mondta, a három fiatal kezdeményezhette a konfliktust:

“Konkrét dolgokat nem tudok, de ez nem Sepsi OSK-s ügy, nekünk ehhez nincs közünk. Van 140 alkalmazott, hogy éjjel mi történt, mi nem történt, így mondják, úgy mondják, nem tudok konkrét dolgokat. Én csak hallásból hallottam, hogy három gyerek belekötött állítólag a Nagy Sanyiba, kiabáltak neki, aztán lejött a Kulcsár, Hadnagy…”

Hozzátette: attól, hogy Nagy Sándor a klub második csapatának edzője, az eset még nem tekinthető klubszintű ügynek.

A történtek után Béres Norbert feljelentést tett a rendőrségen. A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint hétfőn este 20:40 körül érkezett bejelentés a 112-es segélyhívóra, amely alapján a helyszínre vonultak, ahol öt, 26 és 54 év közötti férfit azonosítottak.

“Alkoholos befolyásoltság alatt álló személyek között robbant ki spontán konfliktus, amely fizikai erőszakig fajult”

– közölték a hatóságok, ugyanakkor nem tértek ki arra, hogy a konfliktusnak volt-e politikai motivációja, és arra sem, ki kezdeményezte a fizikai agressziót.

A rendőrség megerősítette, hogy az egyik érintett sérüléseket szenvedett, ezért orvosi ellátást kértek a helyszínre. Az ügyben ütlegelés vagy egyéb erőszakos cselekmény gyanúja miatt büntetőeljárás indult az illetékes ügyészség koordinálásával.