Nagy Feró a Szőlő utcai ügyről

Nagy Feró a Szőlő utcai ügyről: “A lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

Nagy Feró az október 23-i Békemeneten válaszolt az Alap nevű TikTok-csatorna kérdéseire, amikor szóba került a hírhedt Szőlő utcai ügy. A zenész meglepő kijelentést tett, amikor az intézményvezető viselkedését firtatták:

Török Gábor politikai elemző

Török Gábor: Orbán Viktor talán először beszélt úgy, mintha tényleg hátrányban látná a Fideszt

Török Gábor politikai elemző szerint a politikusi beszédek túlzott jelentőséget kapnak a magyar közéletben. Mint fogalmazott: „Sokszor elmondtam már, most is ezzel kezdem: a politikusi beszédek szerintem túlértékeltek a magyar nyilvánosságban.”

Békemenet létszáma és Nemzeti Menet létszáma

Itt a becslés: kétszer annyian lehettek ma az egyik párt rendezvényén, mint a másikon

Szabó társadalomkutató részletes becslést tett közzé az október 23-án tartott két nagy budapesti rendezvény – a Fidesz délelőtti Békemenete és a Tisza Párt délutáni megmozdulása, a Nemzeti Menet – résztvevőinek számáról. Szabó és egyetemi hallgatói egész nap a helyszínen mérték a tömegek kiterjedését és sűrűségét.

Magyar Péter beszéde a Nemzeti Meneten

Magyar Péter: “Ezt a választást az emberséges Magyarország és a Tisza meg fogja nyerni, nem kicsit, nagyon!”

Az 1956-os forradalom maga volt a csoda, mert egy sokat szenvedett nép ki merte mondani, elég volt – hangsúlyozta a Tisza Párt elnöke a nemzeti ünnep alkalmából szervezett nemzeti menetet követően csütörtökön délután Budapesten, a Hősök terén.

Matteo Salvini kapta idén a Hunyadi János-díjat

Matteo Salvini: Nagy Imrétől Orbán Viktorig vezet a magyar szabadság útja

Nagy Imrétől Orbán Viktorig vezet a magyar szabadság útja – mondta Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga kormánypárt vezetője az MTI-nek a római magyar nagykövetség rendezett október 23-ai ünnepségén szerda este. Salvini közölte, hogy novemberben részt vesz a Fidesz budapesti kongresszusán.