Vak rab Tiszalökön

“A debreceni klinikán a radiátorhoz bilincseltek” – vak rabot aláztak a tiszalöki börtönben, pert nyert a férfi

Nagy Sándor, aki születése óta 98%-os látássérüléssel él, 2019-ben került börtönbe csalás miatt. Büntetését 2021-ig a tiszalöki börtönben töltötte.

Másfél milliárd forintot kap az államtól a Debrecenben 100 munkahelyet létrehozó német cég

Jó eséllyel pályáznak az új világpolitikai realitások nyertesei közé azok az országok, amelyek nem vettek részt a gazdasági hidegháborúban, márpedig Magyarország is ilyen, és ez az eredményeken is látszik – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Debrecenben.

Nyíradony

Polgármester: negyedmilliárdos kárt okozott Nyíradonynak az előző vezetés – íme a részletek

Három elnyert pályázat és több önkormányzati személy érintettsége mellett indult feljelentés indult ismeretlen tettes ellen, melynek nyomán hatóságok általi nyomozás van folyamatban – jelentette be Szilágyi Zoltán, Nyíradony polgármestere.

Hotel Lycium Debrecen

Elsősorban üzletembereket vár majd a felújított Hotel Lycium Debrecenben

A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. (DV Zrt.) sikeresen lezárta a Hotel Lycium**** Debrecen bérbeadására kiírt pályázati eljárást. Az eredményekről 2025. február 13-án tartott sajtótájékoztatón számolt be Papp László, Debrecen polgármestere, Marossy Virág, a DV Zrt. vezérigazgatója, Frank Reul, az Accor Eastern Europe fejlesztési alelnöke, valamint Szabó Sándor, a Szinorg Universal Zrt. általános vezérigazgató-helyettese.