Kitől lopták el ezt a biciklit?

Rendőrség

A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint elloptak Debrecenben egy biciklit.

A rendőrök 2017. december 21-én 4 óra körül Debrecenben, a Petőfi téren járőröztek, amikor észrevettek két gyanús férfit, akiket igazoltattak. Az intézkedés során a rendőrökhöz odament egy biztonsági őr, aki elmondta, hogy látta, amint a férfiak egy nővel egy biciklit toltak, majd a kerékpárt felvitték az egyik vonatra. A rendőrök a vasútállomáson megtalálták a nőt és a biciklit, majd kérdőre vonták őt és társait. Mivel a 19, és a két 22 éves helyi lakos nem tudott elszámolni a jármű eredetével kapcsolatban, a járőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták és a rendőrkapitányságra előállították őket.

A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták B. Richárdot, B. Istvánt és T. Cintiát. A megalapozott gyanú szerint a két férfi aznap 1 óra 30 perc körül a Nyugati utcán ellopta a kerékpárt, amelyet társuk 2000 forintért megvásárolt tőlük.

A rendőrök a beszerzett információk szerint a két férfit további hat – Debrecenben, a Nagyerdőn, a Böszörményi út és Doberdó utca kereszteződésénél, a Péterfia utcán, a Cívis utcán, a Fényes udvarban és az Ibolya utcán történt – kerékpárlopás elkövetésével is gyanúsítják.

A két férfival szemben lopás bűntett, míg a nővel szemben orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság.

A bűncselekmények körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség kéri a képen látható, valamint a fenti időszakokban és helyszínekről eltulajdonított kerékpárok tulajdonosait, hogy jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.