Felfüggesztette az Esterházy-kincs ügyének tárgyalását a Fővárosi Törvényszék

Ország

Határozathozatal helyett felfüggesztette az Esterházy-kincs ügyének tárgyalását pénteken a Fővárosi Törvényszék.

Az elsőfokú polgári per tárgyalását a bíróság a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt jelenleg folyamatban lévő eljárás jogerős befejezéséig függesztette fel – olvasható a bíróság pénteki MTI-hez eljutatott közleményében.

A nagy értékű műtárgygyűjtemény tulajdonjogát tisztázó peres eljárást felperesként az osztrák Esterházy Magánalapítvány indította a magyar állammal, az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a fertődi kastélyt üzemeltető Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft.-vel szemben 2017-ben.
A felperes ugyanakkor még korábban, 2016. decemberében a műkincsekre vonatkozóan – az akkor hatályos jogszabály alapján – igénybejelentést tett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél és csak ezt követően indította meg a polgári pert.

Az igénybejelentés után a Miniszterelnökséget vezető miniszter mint a kulturális örökség védelméért felelős személy közigazgatási eljárásban értékelte a műtárgyegyüttes tulajdonjogával kapcsolatos tényeket és körülményeket, majd elutasította az alapítvány kérését, mivel úgy ítélte meg: a vagyontárgyak állami tulajdona jogszerűen keletkezett és az elbírálás idején is fennállt.

Ezt követően az Esterházy Magánalapítvány a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon keresetet nyújtott be a határozat bírósági felülvizsgálata érdekében, amelyet a bíróság elutasított.

A Fővárosi Törvényszék 2018 februárjában a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elsőfokú döntését hatályon kívül helyezte és a per folytatását, valamint újabb határozat hozatalát rendelte el. Ez az eljárás jelenleg is folyamatban van.
Időközben azonban hatályba lépett a közgyűjteményekben őrzött, vitatott tulajdonú kulturális javak visszaadásának rendjéről szóló kormányrendelet, amely alapjaiban változtatta meg a közigazgatási eljárásban elbírálandó körülményeket, mégpedig olyan módón, hogy az a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazandó – olvasható a közleményben

A Fővárosi Törvényszék ezért pénteken úgy határozott, hogy a jogszabályváltozást figyelembe véve a közigazgatási eljárás a polgári per eldöntése szempontjából előkérdés.

A döntés szerint ugyanis amennyiben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a jelenleg még folyamatban lévő eljárása végén elrendeli a perbeli műkincsek kiadását, akkor ugyanezen tárgykörben a mostani bírósági eljárásban már nem hozható ítélet. Ha azonban a közigazgatási eljárás ezzel ellentétes eredménnyel zárul, akkor nincs akadálya, hogy az ügyben a törvényszék döntsön.

Az 1695-ben megalapított, kivételes értékű barokk főúri kincstár mintegy 270 tétele az első világháború végén került Budapestre a ma Ausztriában található fraknói várból. Az ötvös-, érem- és textiltárgyakból álló, Esterházy-kincsként emlegetett gyűjteményt 2016-ig az Iparművészeti Múzeumban őrizték, akkor egy kormánydöntés értelmében több mint 70 darabját a fertődi Esterházy-kastélyban helyezték el.