Milliárdos veszteséget termel idén a közmédia

Ország

Csak szeptemberig 1,3 milliárdos hiány jött össze az MTVA-nál. Jövőre még több pénzt kapnak.  

Óriási veszteséget termelt 2018 első három negyedévében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap  – derül ki a közmédia eredménykimutatásából. Szeptemberig 1,3 milliárd forintos veszteséget halmozott fel az MTVA, ennek jelentős része július és szeptember között keletkezett, ugyanis június végéig még csak 130 millió forintos mínusznál tartott a közmédia.

 

Pedig bőven van miből gazdálkodni, hiszen az MTVA idei költségvetése 80,7 milliárd forint, ebből 72,3 milliárd a költségvetési bevétel – ennyit ad az állam a közmédiának –, a társaság kereskedelmi, vagyongazdálkodási és egyéb bevételei 8,5 milliárd forintra tehetők. Idén szeptemberig 68 milliárd forintot már meg is kapott a közmédia az államtól, 5,6 milliárd forint pedig saját tevékenységből jött össze. Tavaly közel 2 milliárd forintos nyereséggel zárt az MTVA.

Mindez azonban nem fedezte a kiadásokat: 38,5 milliárd forint ment el dologi kiadásokra, 13 milliárd forint kellett személyi juttatásokra – mintegy 2 ezer embert foglalkoztatnak munkaviszonyban –, egyéb ráfordításokra pedig 19 milliárd forintot költöttek el.

A gigászi méretű költségvetés jövőre még tovább duzzad: még októberben szavazta meg az Országgyűlés kormánypárti többsége a rekord összegű, 92,7 milliárd forintos büdzsét a közmédiának. Még 2015-ben pedig a kormány átvállalta az MTVA 47 milliárdos adósságát.

(Napi.hu)