Mesés hagyományaink

unnamed

A Magyar népmesék című televíziós rajzfilmsorozat idén ünnepli születésének negyvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból a Debreceni Művelődési Központ Tímárháza rajzpályázatot és vetélkedőt hirdet általános iskolás diákok számára.


Az 1977-ben Mikulás Ferenc stúdióvezető ötletét formába öntő tervező-rendező Jankovics Marcell nagyszerű érzékkel dolgozta fel a sok-sok humorral átszőtt, felejthetetlen, szájról szájra hagyományozódó folklórkincset.
A Debreceni Művelődési Központ ezzel a programsorozattal méltó emléket szeretne állítani a hazai filmgyártás aranykorából származó nagysikerű rajzfilmsorozatnak, egyben szeretnék ráirányítani a mai kor gyermekeinek figyelmét a magyar paraszti kultúra népmesekincsének gazdagságára.
A pályázat keretében bármelyik magyar népmese megjeleníthető színes, vagy fekete-fehér kép formájában. Méret: A/3.
Az alkotások hátoldalára fel kell tüntetni a mese címét, az alkotó nevét, évfolyamát, iskolájának, felkészítő tanárának nevét, elérhetőségét, majd elküldeni a Tímárház címére, vagy személyesen eljuttatni oda. (4026 Debrecen, Nagy Gál István u. 6.). További információ kérhető Mátrai – Nagy Andrea programszervezőtől a 30/618-9767 és az 52/321-260-as telefonszámon.
Beküldési határidő: 2017. szeptember 15.
A pályamunkákat zsűri értékeli, majd ünnepélyes keretek között eredményt hirdetnek 2017. szeptember 29-én, 14 órakor a Tímárházban.
Mindemellett előzetes bejelentkezés alapján havonta egy-egy alkalommal játékos, mesés vetélkedőt tartanak, ahol szintén értékes jutalmak várják a játszani vágyó gyerekeket. Az első alkalmat január 24-én, 13 órától tartják a DMK Tímárház – Kézművesek Házában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*