Így magyarázza Kósa Lajos az Ady-s igazgatóváltást

Helyi hírek

Határozottan tagadja, hogy politikai ügy lenne Türk László kinevezése.

Mint korábban megírtuk, Rózsavölgyi Gábor helyére azt a Türk Lászlót nevezték ki, akit nem támogatott a tantestületen kívül a diákok és a szülők közössége sem. Türk László történész, egy debreceni általános iskola igazgatóhelyettese. Ismertséget akkor szerzett magának, amikor megnyert egy helyi időközi választást, és “szervusz, miniszterelnök úrral” köszöntötte a telefonon gratuláló Orbán Viktort.

Kósa Lajos fideszes egykori tárca nélküli miniszter a Hír TV-ben azzal a magyarázattal állt elő, hogy Rózsavölgyi két év múlva nyugdíjba megy, míg a kinevezés öt évre szól – ezért nem is kaphatta volna meg az újabb kinevezését. Ha külön kérvényt adott volna be, hogy munkaidejét meghosszabbítja, akkor akár igazgatónak is kinevezhették volna, ám ilyet nem adott le.

A kormánypárt által nemrégiben “visszafoglalt” Hír TV riportere arra nem kérdezett rá, hogy Rózsavölgyi utólag adhat-e be ilyen kérvényt.

Már Facebook-csoportot is létrehoztak a leváltott Ady-s igazgató, Rózsavölgyi Gábor visszahelyezéséért. A csoporttagok is kint voltak a szombati tüntetésen, ahol mintegy 150-en vettek részt, kiállva az intézményt 16 éve vezető igazgató mellett.

Ha addig nem történik változás, augusztus 16-án, csütörtökön 18 órától újabb demonstrációt tartanak az iskolánál.