Ingyenes városnéző séta lesz Debrecenben az idegenvezetők világnapján

Helyi hírek

A debreceni Idegenvezetők Klubja március 3-án tartja az idegenvezetők világnapját, melynek alkalmából ingyenes városnéző sétára invitálják az érdeklődő közönséget.
Az idegenvezetők világnapjának története 1985-ig vezethető vissza. Az Idegenvezetők Világszövetsége Egyesületének (WFTGA) első találkozóján vetődött fel az ötlet, hogy az idegenvezetők tiszteletére nemzetközi ünnepnapot hozzanak létre. Elsőként 1990-ben rendezték meg a világnapot 15 ország részvételével, de évről-évre egyre több ország idegenvezetői csatlakoztak az ünnepséghez, mely azóta többnapos rendezvénnyé nőtte ki magát – a hagyomány szerint február utolsó vasárnapján és hétvégéjén.

Magyarországon Budapesten és számos városban szerveznek ez alkalomból ingyenes városnéző programokat, melyekre az idegenvezetők nem csak turistákat, hanem helyi érdeklődőket is várnak.

Debrecenben idén is a budapesti események után egy héttel, március 3-án tartják a világnapot.

A debreceni idegenvezetők világnapja programja:

09:45 Gyülekező a Hajdúdorogi Görögkatolikus Érsekség előtt (Petőfi tér 9.)
10:00 Az érsekség, majd a Szt. Miklós Szolgáló Ház: Roma Szakkollégium és Kollégium megtekintése, ezt követően a Petőfi tér, a Nagyállomás, az Iparkamara utcai Görögkatolikus Püspökség elleni 1914. évi merénylet emléktáblájának a megtekintése, a merénylet történetének ismertetése, majd a Petőfi szobor bemutatása

Az Idegenvezetők Klubja szeretettel vár minden érdeklődőt!