A természetvédelem egyik központi fogalma a biológiai sokféleség, azaz a biodiverzitás. A szakemberek ez alatt leggyakrabban azt értik, hogy egy adott területen hány faj fordul elő, és azok milyen tömegesek. A botanikusok emellett azt is szokták vizsgálni, hogy az egyes növényfajok egymáshoz képest milyen arányban vannak jelen és milyen szerepet töltenek be egy adott növényközösség életében.
A Magyar Tudományos Akadémia, a Debreceni Egyetem és a Szent István Egyetem (Gödöllő) kutatói Török Péter, a DE Természettudomány és Technológiai Kar Ökológiai Tanszék docensének vezetésével vizsgálataik során összefüggést kerestek a gyeptípusok, a gyepterületeken folytatott legeltetés intenzitása és a biológiai sokféleség között.
Különböző típusú füves területeket, gyepeket vizsgáltak 73 magyarországi helyszínen – többek közöt Tihany, Csákvár, Hortobágy és Kunmadaras környékén. A gyepek a talajjellemzők, illetve a vízellátottság alapján négy eltérő típusba voltak sorolhatók: rövid füvű szikes gyepek, löszgyepek, nedves szikes gyepek és nem szikes nedves gyepek. A kutatási helyszínek abban is különböztek, hogy mennyire volt intenzív a rajtuk folyó legeltetés, tehát hány húshasznú szarvasmarha (a legtöbb esetben magyar szürke szarvasmarha) tartózkodott a vizsgált időszakban a legelőn. Intenzitás szerint négy kategóriába sorolták a gyepeket: kismértékben (<1 szarvasmarha/hektár), köztes mértékben (1-2,5) valamint nagymértékben legeltetett (3-8), illetve erősen túllegeltetett (≥ 20 szarvasmarha/ha) területek.
A Török Péter által vezetett kutatás során statisztikai módszerekkel alátámasztva sikerült kimutatni, hogy a legelés intenzitásának a legelők biológiai sokféleségére gyakorolt hatása erőteljesen függ a vizsgált gyepek típusától. A négy gyeptípus közül a löszgyepek kiemelkedően változatosak mind a növényfajok, mind az általuk betöltött funkciók száma szempontjából. Az adatokat elemezve kiderült, hogy a löszgyepek reagáltak a legérzékenyebben a legelési intenzitás növekedésére, már kismértékű növekedés is jelentősen csökkentette a gyepekre jellemző biológiai sokféleséget. Emiatt nagy körültekintést igényel a kezelésük tervezése. Ezen eredményeket közvetlenül fel lehet használni a fenntartható gyephasznosítás tervezése során, például amikor a nemzeti parkok szakemberei megtervezik egy-egy védett gyepterület rövid- vagy hosszútávú kezelését.
A kutatás eredményeiről az Ecology and Evolution (Ökológia és evolúció) című szaklapban a hat magyar szerző közös angol nyelvű cikkben számolt be.
