Kiváló professzorokat díjaztak az egyetemen

gtzt

Paragh György professzort Fornet Béla emlékéremmel, míg Gergely Pál professzor emeritust Krompecher István emlékéremmel tüntette ki hétfőn a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara.


Az intézmény egykori kiemelkedő professzoráról elnevezett, emlékének ápolására alapított Fornet Béla emlékérmet háromévente ítéli oda az egyetem orvostudományi karának tanácsa. A nem műtéti klinikai orvostudomány területén elért magas szintű eredmények elismerésére 1993-ban alapított Fornet Béla emlékérem és jutalomdíj kitüntetettje idén Paragh György, a Belgyógyászati Klinika igazgatója.

A május 14-ei ünnepélyes díjátadón Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja méltatásában felidézte: Paragh György 1978-ben „summa cum laude” minősítéssel szerzett általános orvosi diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, majd az akkori I. számú Belgyógyászati Klinikán helyezkedett el, és azóta is az intézményben dolgozik.

A professzor 2000-ben szerezte meg az MTA doktora címet. A kitüntetett több fontos vezetői pozíciót töltött be, egyebek mellet 2004 és 2007 között az Általános Orvostudományi Kar dékánja, 2007-2013 között a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum elnöke volt. 2014. január 1. óta a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézetének igazgatója. Az általa 2001 óta vezetett Anyagcsere Betegségek Tanszék az utóbbi években az ország egyik legismertebb ellátó helye lett, mely minden szakmai jellegű, országos programban meghatározó részvételt harcolt ki magának.

– Jelentős tudományos tevékenységet fejtett ki, fő kutatási területe a lipidanyagcserére vonatkozik. Tevékenységét számos díjjal ismerték el, egyebek mellett 2008-ban Szent-Györgyi Albert-díjjal jutalmazták, az orvostanhallgatók eddig 12 alkalommal választották az év oktatójának – fogalmazott Mátyus László.
Magas színvonalú, több éven át nyújtott kiemelkedő színvonalú egyetemi oktató munkájának elismeréseként Gergely Pálnak, az Orvosi Vegytani Intézet professzor emeritusának ítélték oda az 1993-ban életre hívott Krompecher István emlékérmet és jutalomdíjat.

Az Általános Orvostudományi Kar dékánja ünnepi beszédében szólt arról, hogy Gergely Pál a magyar biokémiai közélet meghatározó személyisége, aki számos szakmai grémiumban vezető szerepet tölt be. Sokoldalú tevékenysége elismeréseként 2008-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki.

Az ünnepsége felidézték a kitüntetett szakmai életútját és munkásságát: Gergely Pál 1970-ben szerzett okleveles vegyész diplomát szerzett a Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karán, és végzése óta az Orvosi Vegytani Intézetben dolgozik, melynek 1988-ban lett az igazgatója. Gergely Pál 1997-1999 között a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékáni, majd 1999-től a tudományos rektorhelyettesi tisztségét látta el. 2000-től a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum tudományos centrumelnök-helyetteseként tevékenykedett. 2004-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2010-től rendes tagja. Saját és tudományos iskolájának munkásságát 1999-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal ismerték el.

A díjazottak a hagyományoknak megfelelőn, a kitüntetések átvétele előtt előadást tartottak a résztvevőknek. Paragh György Fornet Béla örökségéről beszélt, Gergely Pál pedig „A glikogénanyagcsere kutatástól a protein foszfatázokig” címmel tartott előadást.

unideb.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*