Komoly- és a könnyűzenéből is kiemelkedő a debreceni Zeneművészeti Kar

Egyetem

A klasszikus orgonától a fagottig szinte minden hangszeren képeznek hallgatókat a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának alapképzésein, de akár egyházzene-kórusvezetőnek is tanulhatnak a diákok. Az országban egyedülálló módon könnyűzenei kurzust is kínál az intézmény.
A debreceni Zeneművészeti Kar kiemelkedően széles képzési palettával teremti meg a lehetőségét annak, hogy az ifjú tehetségek a lehető legmagasabb színvonalú, naprakész tanári, illetve művész végzettséget szerezzenek. Az intézmény hazánk második legnépesebb zenei felsőoktatási képzőhelye a Zeneakadémia után, jogelőd intézményeivel együtt több mint ötven éve áll a zenei felsőoktatás szolgálatában. Az ide jelentkezők többsége minden évben elsősorban az ország keleti régiójából érkezik, de Budapestről, Kecskemétről, Szegedről, Békéscsabáról és a Dunántúlról is szép számban választják fiatalok a kar változatos képzési kínálatát.

– Alapképzésben több mint 20 szakirányt választhatnak nálunk a diákok. Emellett osztatlan zenetanár- és zeneművész tanárképzést is folytatunk, valamint előadóművész mesterképzésben 14 szakirányt kínálunk. Mindezt szeretnénk folyamatosan bővíteni, következő lépésként a régizene, a barokk historikus előadásmóddal tervezzük kiegészíteni palettánkat – sorolja Lakatos Péter dékán.

Az ifjú tehetségek az egyéni képzés mellett kipróbálhatják magukat a kar kórusaiban, szimfonikus zenekarában, vonós és fúvós együtteseiben, gitárzenekarában és kamaracsoportjaiban, valamint bekapcsolódhatnak a minden évben nagy érdeklődésre számot tartó Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának munkájába. A rendezvény zenekari mesterkurzusát Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész-karmester irányítja. A rendszerint több mint húsz országból érkező fiatalok nemcsak Magyarország koncerttermeiben, hanem határainkon túl is vendégszerepelnek.

– Hallgatóink a város zenei életében jelentős szerepet betöltő hangversenysorozatainkban is szerepet vállalhatnak, hat koncertsorozatunkban neves, nemzetközi hírű előadóművészek, karunk oktatói és tehetséges diákjai egyaránt színpadra lépnek. A fellépési lehetőségeken túl pedig számos ösztöndíj- és pályázati lehetőséggel segíti tanítványainkat az egyetem – tette hozzá Lakatos Péter.

A képzőhely az országban egyedülálló módon, idén első alkalommal, könnyűzenei kurzust is hirdet az egyetem diákjainak. Az intézmény már a 2017/18-as tanév második szemeszterében elindítja a képzést – szabadon választható tantárgyként – zenei tapasztalattal rendelkező hallgatók számára. A jelentkezők dob, basszusgitár, gitár, billentyűs hangszerek és ének közül választhatnak, az egyéni kurzusokhoz kötelező zenekari gyakorlat is tartozik. A fiatalokat a Zeneművészeti Kar és a Kőbányai Zenei Stúdió nagy tapasztalattal rendelkező oktatói képzik. Az érdeklődők január 17-én 12 óráig jelentkezhetnek az intézmény honlapján, a szintfelmérő meghallgatást január 19-én tartják.

A szakmai feltételek mellett az infrastruktúra fejlesztésére is törekszik a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara, a tervek szerint idén nyáron felújítják a koncerttermet. Több mint 250 millió forintból állandó hőmérsékletet és páratartalmat garantáló rendszert építenek ki, illetve esztétikai felújítás is történik a Liszt-teremben. Ezen felül a hallgatók mindennapi életét és gyakorlását szeretné megkönnyíteni, komfortosabbá tenni az intézmény – az épületben található Weiner Leó Kollégium felújítása is megtörténik egy-két éven belül.

unideb.hu