Theresa May: a brit fegyveres erők részt vesznek a szíriai bombázásokban

Világ

Theresa May brit miniszterelnök szombat hajnalban bejelentette, hogy engedélyezte a brit fegyveres erőknek “összehangolt és célzott támadások” végrehajtását Szíriában. May szerint korlátozott, a térségi feszültségeket nem eszkaláló akcióról van szó, amelynek célja a szíriai rezsim vegyifegyver-kapacitásának leépítése, és az, hogy elrettentse a szír vezetést ilyen fegyverek használatától.

A brit kormányfő megerősítette, hogy Nagy-Britannia amerikai és francia szövetségeseivel együtt vesz részt az akcióban.

Theresa May tényként közölte nyilatkozatában, hogy a szíriai Dúma városában múlt szombaton vegyifegyver-támadás történt, és e támadás halálos áldozatainak száma elérhette a 75-öt, köztük gyerekek is vannak.

A szíriai rezsim a múltban is használt vegyi fegyvereket saját népe ellen “a legkegyetlenebb, legelborzasztóbb módon”, és jelentős mennyiségű információ, köztük hírszerzési adatok utalnak arra, hogy a legutóbbi támadásért is a szíriai vezetést terheli a felelősség – mondta szombat hajnali nyilatkozatában Theresa May.

A brit kormányfő szerint ennek a magatartásnak véget kell vetni, nemcsak azért, hogy meg lehessen védeni az ártatlan szíriaiakat a vegyi fegyverek okozta rettenetes haláltól és sérülésektől, de azért is, mert nem lehet megengedni a vegyi fegyverek használatát akadályozó nemzetközi normák erózióját.

“Minden lehetséges diplomáciai csatornát igyekeztünk kihasználni ennek elérésére, de erőfeszítéseink rendre meghiúsultak. Az oroszok még ezen a héten is vétót emeltek egy olyan határozat ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsában, amely a Dúmában történt támadás független kivizsgálását célozta volna” – fogalmazott tájékoztatójában a brit miniszterelnök.

Theresa May szerint így nem maradt más gyakorlati lehetőség, mint az erő alkalmazása a szíriai rezsim vegyifegyver-kapacitásának lebontására, és arra, hogy a szír vezetést elrettentsék e fegyverek használatától.

A brit kormányfő szerint nem arról van szó, hogy a szövetségesek egy polgárháborúba akarnának beavatkozni, sem arról, hogy rendszerváltást kívánnának elérni. A cél egy korlátozott, célzott csapásmérés, amelynek nyomán nem eszkalálódik a feszültség a térségben, és amelynek során a résztvevő országok mindent megtesznek a polgári veszteségek elkerülésére.

May hozzátette: jóllehet ennek az adott akciónak a kifejezett célja a szíriai rezsim elrettentése, a fellépés ugyanakkor világos jelzés mindenki másnak is, aki úgy gondolja, hogy büntetlenül alkalmazhat vegyi fegyvereket.

“Nem engedhetjük meg a vegyi fegyverek használatának normálissá válását, sem Szíriában, sem az Egyesült Királyság utcáin, sem bárhol máshol a világban” – fogalmazott a brit miniszterelnök, utalva arra, hogy március elején idegméreg-hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést az angliai Salisbury városában Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal.

Az incidensért London az orosz kormányt tartja felelősnek, Moszkva azonban folyamatosan és határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a Szkripal-ügyhöz.