Ne jogerősen hét és fél évet kapott az egyik győri benzinkút rablója

Rendőrség

Előkészítő ülésen, az elhúzódó tárgyalás elkerülésével született döntés abban az ügyben, amelynek tárgya több mint 15 millió forint elrablása volt.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint az elkövető az egyik győri benzinkutat idén nyáron úgy rabolta ki, hogy a két kútkezelőt szemet irritáló spray-vel lefújta, majd a benzinkútról két pénzeszsákot eltulajdonított a bennük lévő 15.950.500 forinttal.

Az ügyészség a terheltet jelentős értékre elkövetett rablás bűntettével vádolta, mely bűncselekmény öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A terhelt a bűncselekményt egészségügyi termék meghamisításának bűntette miatt kapott próbára bocsátás hatálya alatt követte el.

Az előkészítő ülésen a vádlott a bűncselekmény elkövetését elismerte és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság a terhelttel szemben halmazati büntetésként, a két bűncselekmény miatt hét és fél év fegyházbüntetést és nyolc év közügyektől eltiltást szabott ki, továbbá kötelezte az okozott kár megtérítésére.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a terhelt enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az nem jogerős.