Letartóztatások pénzmosás gyanúja miatt

Rendőrség

Öt – pénzmosás bűntettével gyanúsított – személy letartóztatását indítványozta a Veszprém Megyei Főügyészség. Ők 2020 augusztusában egy csalás áldozatává vált szlovén cég tévedésből más számlára utalt, majd onnan az egyik elkövető által további számlákra átutalt pénzét készpénzben felvették, saját, illetve gyanúsított-társaik részére megszerezték úgy, hogy tudták, a pénz bűncselekmény elkövetéséből származik.

Az ügynek jelenleg négy budapesti és székesfehérvári illetőségű férfi és egy székesfehérvári nő a gyanúsítottja, akik közül a sértett tévedésbe ejtéséhez és a pénz megszerzéséhez használt céget egy 61 éves férfi vezette, s nyitott a társaságnak forint és euró alapú folyószámlákat 2020. július elején.

A megalapozott gyanú szerint a szlovén gazdasági társaságot jelenleg még ismeretlen személyek tévedésbe ejtették, melynek következtében a gazdasági társaság 2020. augusztus 18-án a valós kedvezményezetthez hasonló nevű cég számlájára utalt mintegy 100 millió forintnak megfelelő eurót. Mire a szlovén cég rájött, hogy úgynevezett számlaeltérítéses csalás áldozatává vált, a pénz továbbutalásra, majd az elkövetők által készpénzben felvételre került.

Így 2020. augusztus 19-én  a csalásból származó közel teljes összeget a 61 éves férfi fia netbankos hozzáférésen keresztül, fiktív jogcímek feltüntetésével két, szintén az apja által képviselt cég számlájára, valamint az ügy két másik gyanúsítottja, egy ügyvéd és egy 29 éves nő számlájára utalta.

Az utalásokat követően immár külön számlákon lévő pénzt a 61 éves férfi, a 29 éves nő, valamint egy másik ügyvéd különböző bankfiókokban, ATM automatákból felvette, illetve a nő az általa felvett és a számlájára érkezett pénz nagy részét az egyik ügyvédnek átadta, illetve fiktív jogcím feltüntetésével átutalta.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, valamint bűnismétlés veszélye miatt valamennyi gyanúsítottal szemben szükségesnek tartotta a legsúlyosabb, személyi szabadságot elvonó kényszerintézkedés elrendelését, mellyel a bíróság egyetértett és a gyanúsítottak letartóztatását egy hónapra elrendelte. A végzés a védelmi fellebbezések miatt nem végleges.