Erkélyen keresztül bemászó tolvaj letartóztatását indítványozta az ügyészség

Rendőrség

A Szegedi Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatását annak a fiatal férfinak, aki a múlt vasárnap egy szegedi társasházba, illetve annak két lakásába is megpróbált betörni.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított a délutáni órákban megpróbálta felfeszíteni a lakóház alagsori közös helyiségének bejáratát, azért, hogy az ott található értékeket ellophassa. Miután ott nem járt sikerrel, felmászott az ingatlan egyik első emeleti lakásának erkélyére, ahol az ajtót eltakaró műanyag redőnyt egy fémcsővel feszegette, de a lakásba nem jutott be.  Ezután tovább mászott egy második emeleti erkélyre. Itt sikerrel felfeszítette a redőnyt, betörte az erkélyajtó üvegét és a lakásba is bejutott, őt azonban a helyszínre kiérkező rendőrök elfogták.

A három rendbeli lopás bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő eljárásban az ügyészség a szökés-elrejtőzés tényére és veszélyére, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel indítványozta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését. A többszörösen büntetett előéletű gyanúsított ugyanis elfogását megelőzően a rendőrök elől megpróbált megszökni, illetve vele szemben két további büntetőeljárás is folyamatban van.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a tegnap megtartott ülésén az ügyészi indítvánnyal egyezően, egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. Végzése az ellene bejelentett védelmi fellebbezés folytán nem vált véglegessé.