Az elmúlt 24 óra intézkedései

Rendőrség

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül egy súlyos, míg kettő könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány 13 személyt fogott el, akik közül nyolc főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, öt személyt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök 19 személyt állítottak elő, közülük 12 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hét esetben történt.