Kutyatámadás

Kutyáját uszította a rendőrökre az ittas férfi

Rendőrség

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban állítja bíróság elé azt a szabolcsi férfit, aki kutyájával támadt a jogszerűen intézkedő rendőrökre.

2020. május 23-án 21 óra körül egy 39 éves férfi rendőri segítséget kért és azt állította, hogy egy szabolcsi község italboltja előtt többen bántalmazták, majd a bejelentést követően elment kutyát sétáltatni, ezért a kiérkező rendőrök nem találták a lakásán.

A megalapozott gyanú szerint az ittas állapotban lévő bejelentő miután meglátta a két körzeti megbízottat, szidalmazni kezdte őket, majd az addig pórázon lévő nagytestű kutyáját elengedte és a rendőrökre uszította. Az eljáró rendőrök iratainak átadására szólították fel a férfit, aki ennek nem tett eleget, a helyszínt el akarta hagyni, ezért a rendőrök a karjainál megfogva visszatartották. A férfi tovább uszította a kutyáját, és az állat ennek hatására az egyik intézkedő rendőrt a lábán és a karján megharapta, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozva.

A rendőrök a rájuk támadó kutyát lefogták, majd felszólították a férfit, hogy kösse meg az állatot és zárja el, továbbá azt is közölték vele, hogy elő fogják állítani. A férfi a kutyával bement az udvarra, majd azt újra a rendőrökre uszította és a kaput bezárta. A rendőrök a kaput benyomták, ekkor a kutya ismét rájuk támadt.

A rendőrök végül gázsprayvel ártalmatlanították az állatot, a jogszerű intézkedésnek továbbra is ellenálló elkövetőt pedig – aki a hivatalos személyeket folyamatosan trágár, becsületsértő kifejezésekkel illette és fenyegette – megbilincselték és előállították.

Az ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét és hivatalos személy elleni erőszak bűntettének, könnyű testi sértés vétségének és két rendbeli becsületsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként. A terhelt tagadta a bűncselekmény elkövetését, és védőjével együtt panasszal élt a gyanúsítás, valamint az őrizet elrendelése ellen.

A többszörösen büntetett, különös visszaesőnek minősülő gyanúsítottat a nyomozó ügyészség 2020. május 26. napján állítja a Kisvárdai Járásbíróság elé.