Segített, majd rabolt

Rendőrség

Három órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy idős házaspárt rabolt ki Miskolcon.

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 21 éves helyi férfival szemben.

A gyanúsított 2019. június 16-án az esti órákban megjelent egy Miskolcon élő idős házaspárnál. A férfit – akinek csak a becenevét ismerték – pár hetes ismeretség fűzte az idős emberekhez, mert korábban segédkezett nekik a ház körüli teendőik elvégzésében. Most azonban hívatlanul átmászott kerítésükön, majd a házba bejutva pénzt követelt az ott lakóktól. K. Richárd a sértetteket bántalmazta, majd további verést is kilátásba helyezett, illetve azt, hogy széttöri lakberendezési tárgyaikat. A házaspár férfi tagja ekkor ezerötszáz forintot adott a felbőszült fiatalnak, aki elhagyta otthonukat.

A rendőrségre érkezett bejelentést követően a rendőrök azonosították, majd három órán belül elfogták, és a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalembert. A férfi a nyomozóknak beismerő vallomást tett, ittasságával magyarázta cselekedetét.

A 21 éves K. Richárdot a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették, és előterjesztéssel élnek letartóztatásának indítványozására.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.