Tolvajt keres a hajdúhadházi rendőrség

Rendőrség

A nyomozók azonosították azt a két férfit, akik hajdúhadházi ingatlanokból loptak. Egyikőjükkel szemben elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.

A nyomozás adatai szerint egy férfi 2019. február 11-én társával bement egy ház udvarába, ahol a garázsban kutattak. Miután a két férfi rátalált négy láncfűrészre, azokat magukhoz vették, azonban ekkor a sértett rajtakapta őket, de két eszközt ennek ellenére sikerült ellopniuk.

A rendőrök 2019. február 18-án elfogták B. Csabát, aki a megalapozott gyanú szerint társával betört az ingatlanba. A nyomozók a hajdúhadházi lakost a rendőrkapitányságon kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A rendőrök beazonosították B. Csaba társát is, a 46 éves Lakatos Attilát, aki több hasonló bűncselekménnyel is összefüggésbe hozható. Ellene a rendőrség elfogatóparancsot adott ki.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársai az ellopott szerszámokat megtalálták és 2019. február 27-én visszaadták a sértettnek. A nyomozó hatóság a két férfival szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.

 

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható Lakatos Attila tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságon (Hajdúhadház, Bocskai tér 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.