Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban

Rendőrség

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 7 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyekből 1 halálos kimenetelű balesetben 1 személy vesztette életét, míg 3 súlyos, 3 pedig könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 10 személyt fogott el, akik közül 7 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, míg 3 főt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 12 személyt állítottak elő, köztük 9 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 10 esetben történt.