Önkormányzati csatornába engedte a szennyvizet a derecskei asszony

Rendőrség

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség ellene környezetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A vádlott tulajdonában van Derecske külterületén egy zöldségfeldolgozó üzem, amelyben 2016. június 27-e és július 8-a közötti időben 260 tonna meggyet készítettek elő mélyhűtésre, a gyümölcsöt megmosták és kimagvazták.

E munkafolyamat során 715 m3 technológiai szennyvíz keletkezett, melyet a vádlott szabályellenesen a telep esővíztározójába, majd onnan egy zárt csövön keresztül az önkormányzati csatornába vezette, amely végül a Derecskei-főcsatornába jutott. 2016. július 7-én egy sporthorgász egyesület arról értesítette a vízügyi hatóságot, hogy a főcsatornával összeköttetésben lévő kiegyenlítő tározóban halpusztulás történt.

Az ezt követően végzett mérések szerint a vádlott telephelyéről a főcsatornába engedett technológiai szennyvíz miatt a főcsatorna vizének szervesanyag tartalma többszöröse a megengedettnek. A derecskei asszony jelentős mértékű szennyezéssel veszélyeztette a vízminőséget. A vízügyi hatóság gyors és hatékony intézkedéssel a vádlott telephelyén a szennyvíz-kifolyást megszüntette és jelentős mennyiségű frissítővizet vezetett a Keleti-főcsatornából a Derecskeifőcsatornába, ezzel a további halpusztulás megszűnt.

A vádlott a korábbiakban rendelkezett hatósági engedéllyel újabb szennyvíz-tároló aknák megépítésére, azonban azok létrehozása nem történt meg. A Berettyóújfalui Járási Ügyészség a büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen veszélyeztetést eredményező környezetkárosítás bűntette miatt emelt vádat és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a Berettyóújfalui Járásbíróságon.