Külsővédelmiterv-gyakorlat Nádudvaron

Rendőrség

A gyakorlatot június 15-én rendezték meg a nádudvari városházán.
A gyakorlat feltételezett helyzetének forgatókönyve szerint a Nádudvari Agrokémiai Kft. területén egy vasúti tartálykocsiból ammóniát fejtettek le, eközben a fejtéshez használt flexibilis tömlő megsérült, így a veszélyes gáz aeroszolként áramlott ki a szabadba. A mérgező gázfelhőből akár robbanóképes elegy is kialakulhat. A kedvezőtlen légköri viszonyok következtében a kiszabadult gáz elérte a települést és többen megsérültek.

A külső védelmi terv (KVT) célja a veszélyes ipari létesítmény környezetében élők védelme. A KVT gyakorlat célja felkészíteni a települési törzs tagjait a külső védelmi tervben feltételezett veszélyhelyzetek elhárítására irányuló lakosságvédelmi feladatokra, a riasztási, tájékoztatási, elzárkóztatási tevékenység megszervezésére és végrehajtására, valamint elősegíteni az együttműködést a tervezésbe és végrehajtásba bevont szakemberek között. A tréning már kora reggel kezdetét vette a városházán. Először a gyakorlat vezetője, Beke Imre, Nádudvar város polgármestere köszöntötte a résztvevőket, akik ezt követően Vezendi Pál tű. századostól, derecske járás katasztrófavédelmi megbízottjától, Szabó János címzetes tű. főtörzszászlóstól, debrecen járás katasztrófavédelmi megbízottjától, Karacs Károly tű. őrnagytól, a püspökladányi hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnokától és Kecán Attila címzetes főtörzszászlóstól, a megyei katasztrófavédelmi mobil labor parancsnokától katasztrófavédelmi ismeretekre tehettek szert. A Nádudvari Agrokémiai Kft. részéről Sipos Szabolcs üzemvezető, a cég által megtett óvintézkedésekről és védelmi eszközökről tartott tájékoztatót. Ezt követően dr. Gadóczi György, a hajdúszoboszlói mentőállomás vezetője beszélt a katasztrófa-medicinákról, majd a települési irányító törzs törzsgyakorlat keretében dolgozta fel a feltételezett eseményt. A külsővédelmiterv-gyakorlattal egybekötve megtartották a városi irányító törzs riasztási gyakorlatát is.

A külső védelmi tervben foglaltak végrehajtását és az üzem dolgozóinak valamint a települési irányító törzs felkészültségét Szabó Imre tű. alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, polgári védelmi főfelügyelője megfelelőre értékelte.

Rácz Máté, Katasztrófavédelem