Orbán Viktor kitartást és minden jót kívánt a kilakoltatás előtt álló kilencgyerekes családnak

Ország

Lejárt a moratórium, megkezdődtek a kilakoltatások.

Az egyik legdurvább eset egy kilencgyermekes családé, akiket a Magyar Hang mutatott be. Fazekas-Simon Krisztinának 19 éves lesz a legidősebb gyermeke, a többi még kiskorú, így elveheti őket tőle a gyámügy.

Az anya nyolc gyereke az első férjétől van, aki rendszeresen bántalmazta őket, és akitől elszöktek, ám végül mégis ugyanitt, Zsámbokon kötöttek ki, lakhatási okok miatt. A telken két ház áll, a hátsót az alkoholista első férjjel együtt építették hitelből, ez itt az anyósé volt. Ezen a házon jelzálog van, tehát most mindkettőt árverezik. Mindkét ház százszázalékos tulajdonosa a volt férj, Krisztina adóstárs. A volt férjnek nincsen bejelentett munkahelye, sem a részleteket, sem a gyerektartást nem fizette.

Május 5-ig lehetett licitálni a házra (házakra), a kikiáltási ár 7,5 millió forint volt. Ezt az összeget hárman is le akarták tenni, de mindhárman kicsúsztak az időből,

„most éppen áll a bál, mert azt állítják, hogy határidőn belül voltak, holott nem”

– mondja az anyuka.

A család így egy hónap haladékot kapott.

Az édesanya levelet írt Orbán Viktornak, a válaszban ez állt:

„Köszönjük, hogy segítségkérő levelével megkereste Orbán Viktor miniszterelnök urat, amelyre megbízásából a Levelezési Osztály válaszol. Őszinte megértéssel és együttérzéssel olvastuk sorait, melyekben egyéni élethelyzetét osztotta meg velünk”

– írták.

Ezután felhívták az édesanya figyelmét arra, hogy a vonatkozó „kormányrendelet értelmében Miniszterelnök úr valamennyi egyedi, szakmai, szakigazgatási és hatósági kérdésben az illetékes szervek, illetve szakminisztériumok álláspontjára támaszkodik, így az egyéni megkeresések és igények tekintetében elbírálási-, beavatkozási lehetőséggel sajnos nem rendelkezik.”

Ha segítene a családnak, ide tud pénzt utalni: Fazekas-Simon Krisztina, 65900114-05003871, a közleménybe írja be, hogy „adomány”.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/Magyar Hang

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.