Komoly vitát váltott ki a szegedi zajrendelet

Ország

Komoly vitát váltott ki a szegedi zajrendelet módosítása a város közgyűlésének pénteki ülésén, az új szabályozás szerint hétköznapokon 22 óráig, pénteken és szombaton éjfélig tarthatók hangosított rendezvények a teraszokon és közterületen.

A rendeletmódosítást az MSZP, az Összefogás Szegedért és az Együtt képviselői támogatták, a Fidesz, KDNP és a Jobbik képviselői nemmel szavaztak.

Botka László (MSZP) polgármester az előterjesztés vitája során elmondta, áprilistól októberig szinte egymásba érnek a közterületi rendezvények a városban. A módosítás a vendéglátóhelyek nyitva tartását nem befolyásolja, csupán a teraszokon és közterületeken a hangosított rendezvényeket szabályozza, melyek hétköznap 22 óráig, pénteken és szombaton éjfélig tarthatnak. Ez alól az állami és önkormányzati rendezvények képeznek csak kivételt.

Az előkészítés során a rendezvényszervező cégek mellett az egyetem vezetésével is egyeztettek, amennyiben szükséges, a több ezer látogatót vonzó programokra speciális szabályokat alkalmaznak.

A módosítás mellett érvelő MSZP-s képviselők hangsúlyozták, mindenkinek joga van éjszaka a nyugodt pihenéshez. A Fidesz és a KDNP képviselők szerint a tervezet előkészítetlen és részrehajló.

Haág Zalán, a KDNP frakcióvezetője kijelentette, a módosítást nem előzte meg érdemi egyeztetés, és jogszerűtlen, hogy tulajdonosuk alapján megkülönbözteti az önkormányzati és magán cégeket. A politikus módosító indítványában azt javasolta, hogy a kedvezményezett rendezvények közé kerüljenek be az egyetem és Szeged-Csanádi Egyházmegye eseményei is.

Nógrádi Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint a szabályozás diszkriminatív, mert a város saját rendezvényeire nem vonatkoznak a korlátozások.

A közgyűlés ülése előtt több mint félszáz egyetemista tartott demonstrációt a városháza előtt, ők is azt kérték, az egyetem rendezvényei is kerüljenek be a kedvezményezett körbe.