Az ország több mint száz iskolájában, köztük Debrecen negyven oktatási intézményében zenélnek családok hétfőn a Családok éve nyitórendezvényein, a Család-OK Országos Koncert második napján – közölte a családi zenélést meghirdető Debreceni Kör Dáma Egyesület elnöke az MTI-vel.
Porkoláb Gyöngyi elmondta: egyesületük azzal a céllal hirdette meg a hangversenysorozatot, hogy a Családok évében még inkább összekösse a családokat, összehangolja a generációkat: unokák, nagyszülők, szülők együtt adtak koncertet ezekben a napokban szerte az országban.
Hozzátette: a Család-OK Országos Koncert nyitórendezvényének első napján, vasárnap templomokban, jégpályán, sőt még piacon is koncerteztek a zenekedvelők: csaknem 100 család zenélt és mintegy ezer család előtt.
“Első gondolatunk az volt, hogy a Család-OK Országos Koncertjére meginvitálunk minden felekezetet, és templomi hangversenyeket szervezünk. Néhány nap alatt azonban olyan önszerveződő programmá vált a kezdeményezés, hogy kórusok is csatlakoztak” – ismertette az ötletgazda-főszervező, megjegyezve, hogy a különleges helyszínek – jégpálya, piac – mellett hétfőn mintegy száz iskolában koncerteznek együtt a családok.
Porkoláb Gyöngyi emlékezetett rá: a 2018-as évet a kormány a Családok évének nyilvánította, s amelynek égisze alatt számos helyi és országos rendezvényre kerül sor. Ennek keretében szervezte meg a Debreceni Kőr Dáma Egyesület a Család-OK Országos Koncertjét január 14-15-én templomokban, gyülekezeti házakban, közösségi tereken és iskolákban. Az előadásokhoz bármilyen hangszerjátékkal, énekkel lehetett csatlakozni amatőrként vagy profi előadóként – egyetlen feltétel a családi előadás volt.
“A program olyan értékeket emelt a középpontba, amelyek összekötnek szűkebb és tágabb közösségeket, felmutatják, erősítik, átörökítik a helyi kulturális értékeket éppúgy, mint a családban rejlő erőt” – magyarázta Porkoláb Gyöngyi hozzátéve, hogy a Család-OK Országos Koncertjét ez év végén újra megszervezik.