Felszentelték az új harangot Hajdúnánáson

Helyi hírek

Új harang került a hajdúnánási református templom tornyába, melyet felszentelését követően június 5-én emeltek végleges helyére a két testvére mellé. A több mint 600 kg harang Gombos Miklós őrbottyáni harangöntő mester munkája. A harangot a reformáció 500. és a Hajdúnánási Református Egyházközség és a Református Közoktatás 400. évfordulójának tiszteletére öntötték.

A harangszentelésre az ünnepi szentmise előtt került sor. A pünkösd hétfői harangszentelési ünnepségen Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke megáldotta az új harangot, melyet a településen élők és a vendégek szeme láttára emeltek a templomtoronyba. A napjainkban ritkán látott eseményt ünnepi szentmise, majd rövid műsor követte a templomban, ezt követően kondultak meg az új harangok.

A püspök beszédében emlékeztetett az embert egész életében elkísérő harangok szerepére. „Van palástja, mint a küldött lelkipásztornak, van nyelve, amely megszólal, van koronája, mely a dicsőséget hirdeti. Így tudjuk felruházni az élettelen ércet, melyet az emberi szeretettel személyesítünk – ezt mindet vehetjük számba, amikor összecsendül immár a három harang szava. Mint a hit a szeretet és a reménység hangjai, úgy csendülnek egybe azért, hogy belülről a hitünket erősítsék meg.”

Úgy, mint hazánk, úgy a Nánásiak életét is körbeszőtte a reformáció az elmúlt évszázadokban – ez a közös örökségünk, amely zsinórmérték lehet mindnyájunk számára, emelte ki köszöntőjében Hajdúnánás polgármestere. Szólláth Tibor hangsúlyozta: a hajdúnánási református közoktatás 400 éves története során nagyon sok kiváló, nagy formátumú személyiséget, tudóst, művészt, közéleti embert adott a városnak, az országunknak.

A harang több, mint 6 millió forintból készült el részben Dombi Imre gondnok nagyobb összegű felajánlásának, az egyházközségi és egyéb adományoknak köszönhetően.