14 éves a kórházlelkészség Debrecenben

Kultúra

2002. augusztusában alapította a Debreceni Katolikus Kórházlelkészséget Bosák Nándor Debrecen-Nyíregyházi és Dr. Keresztes Szilárd Hajdúdorogi megyéspüspök.

Célja – bekapcsolódva az intézményben már működő Kórházlelkészi Szolgálat munkájába – a katolikus betegek lelkipásztori ellátása, illetve ökumenikus jelleggel bármely beteg vagy hozzátartozója, valamint a kórházi dolgozók lelki gondozása. A különböző osztályokon – Biblia-, gyász-csoport, szenvedélybetegek-, ima csoport, filmklub is működik. Lehetőség van napi istentiszteleteken való részvételre, vallásos könyvek kölcsönzésére, lelki problémák megbeszélésére, egyéni vagy közös imára, szentségek kiszolgáltatására a betegágy mellett is.

Laczkó Zsolt, kórházlelkész is itt teljesít szolgálatot, a Kenézy Gyula Kórházban. Miskolcon született, teológiai tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végezte, 1992-ben szentelték a Hajdúdorogi Főegyházmegye papjává. Kórházlelkészként a Debreceni Egyetemen mentálhigiénés diplomát szerzett, szakvizsgát tett és most már családterapeuta is. Két kedvenc tudományát ötvözi: a teológiát és a pszichológiát.

Naponta végeznek Szent Liturgiát a Kenézy Gyula Kórház kápolnájában, emellett önismereti és pszichoterápiás foglakozásokat is tart. Időt szakít arra is, hogy négyszemközt beszélgessen azokkal a betegekkel, akik megtisztelik a bizalmával. Az intézmény is segíti a munkáját, vagy az orvos, vagy a nővér jelzi, ha egy beteg műtét előtt áll esetleg, és segíteni kell neki leküzdeni a szorongást. A környező utcából is járnak a kórházba Szent Liturgiára, ezt bárki megteheti. Ráadásul a környéken élők gondozzák a kápolnát, díszítik azt virágokkal.

Mint mondja: másokkal törődni – teljes embert kíván.  De hogyan lehet vigasztalni az elesetteket? Úgy véli, akik keseregve látják a saját életüket, azoknak mindig azt tanácsolja: nézzék meg, hogy vannak tőlük sokkal nehezebb helyzetben lévők is. Lehetne még rosszabb is, és úgy tűnik, működik az elmélete. Úgy véli: a boldogság egyik titka, megbecsülni azt, amink van. Ha vágyódunk másra, többre, viszont nincs…akkor az mindig csalódást jelent. „Ha megtanulom elfogadni a jelent, akkor lehetek boldog.” – tette hozzá Lackó Zsolt.

„Csodát tettél. Ha nem vagy, akkor ez a beteg már nem élne.” – mondják neki sokszor a kezelő orvosok. Hiszen „aki egy embert megment, olyan, mintha az egész világot mentené meg.”

Köszönjük áldozatos munkáját!

Hajdúdorogi Főegyházmegye