Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztivál kezdődik Debrecenben

Kultúra

Debreceni egyetemisták és civil érdeklődők négynapos fesztiválja kezdődik csütörtök este a Debreceni Egyetem (DE) központi épülete előtti parkban: a Debreczeni Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztivált immár negyedik alkalommal rendezik meg az egyetemi városrészben.

Az egyedülálló nagyerdei környezetben ismerkedhetnek a látogatók az ország legjobb pálinkáival és Debrecen legismertebb éttermeivel: tizenhét pálinkaház több száz pálinkával, tizenhárom étterem pedig különleges, a fesztiválra készített ételekkel várja a közönséget.
A kiállítók sorában kézművesek és hagyományőrzők is szerepelnek, az ő segítségükkel a vendégek átélhetik az alföldi vásárok múlt századbeli hangulatát, miközben megkóstolhatják, milyen az eredeti debreceni páros kolbász.

A fesztivál programját úgy állították össze, hogy a családosok és a hétvégén bulizni vágyók egyaránt jól érezzék magukat – mondta el az MTI-nek a fesztivál igazgatója.
Miklósvölgyi Péter hozzátette: tapasztalataik szerint napközben sokan gyermekekkel érkeznek, a kulturált pálinkakóstolás közben pedig az egész család meg tud ebédelni, ráadásul a gyerekeket a kézműves programok mellett játszóház is várja.

A rendezvény hagyományaihoz híven, ebben az évben is megszavazzák a Zamat páros kolbászát, amelyet a véletlenszerűen kiválasztott zsűri ízlése határoz majd meg, jelenleg a címvédő a debreceni Melange étterem. Aki vasárnap dél körül a fesztiválon tölti idejét, annak van esélye a zsűribe kerülni és végigkóstolni valamennyi étterem debrecenijét – árulta el Miklósvölgyi Péter.

A Zamat fesztivál az idén is több mint ötven programmal várja a közönséget. Esténként olyan előadók lépnek színpadra, mint a dumaszínházas Dombóvári István, fellép a Debrecenben régen koncertezett Muzsikás együttes és a Budapest Voices, pénteken érkezik a Black Mood, a ZUP, a Honeybeast és Péterfy Bori, szombaton mediterrán utcazenei hangulatot varázsol az Egyetem térre a Malaga Quintet, de énekel Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, Elvis munkásságát az Ed Philips & The Memphis Petrol, Johnny Cash életművét pedig A Nyughatatlan idézi meg – ismertette a zenei programokat Miklósvölgyi Péter.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.